Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - H. Barbócz Ildikó: Jelképes üzenet Erdélyből
kiemelések, elvonatkoztatások, az anatómia sajátos ábrázolása-értelmezése varázsolja különlegessé az őzbak, a boci, a bika, a vaddisznó, a krokodil alakját. Az Öreg vándor rajzi rakosgatása is különleges, plasztikai hatást kelt. Mind a formát, mind az európai történelem háromezer esztendejét gyűjti, sűríti lapjain, s ha nem is Kaposvárott, hanem Párizsban él, akkor ez a rajzi módszer is minta lesz, mint Vasarely op-artja. Z. Soós István is hallatlanul modem, anélkül, hogy ezt valaki felfedezte, folytatta, alkalmazta volna. Fantasztikus formagazdagság jellemzi művészetét. Minden stílust és irányt bejárt, próbálgatva, hogy melyik ösvény rejti a számára rendelt kincset. A realista, impresszionista megoldások mellett számottevő a Küllős térformákról akár Ráfael Viktor Győzőt sejdíthetnénk, ha nem tudnánk, hogy a szerző Z. Soós István. Ilyen arca is van. Akad másik is. Vagy húsz. Egyik képe Severini látványára emlékeztet, a Gótika, az Ind táncosnő, a Bizánc, a Sámson egy eddig sehol nem látott képzelet-tartomány különlegessége is - az ő Odüsszeuszát se láttuk így fogalmazva a XX. század művészetében. Végtére is felemelő, ezer mű az életműve. Grandiózus teljesítmény. Százéves Z. Soós István festőművész, a századdal együtt érkezett, s ő búcsúztatja az évezredet. Köszöntjük szívünk melegségével, az intellektus mély elismerésével. CH. cBarbócz Ildikó Józsa Judit Honfoglalók c. kiállításáról Józsa Judit keramikusművész Honfoglalók c. kiállítására invitált a hatalmas plakát az érsekudvar bejáratánál. Több szál is behúzott a Keresztény Ifjúsági Galéria Takács István termébe. A látvány és az illat egyszerre kápráztatott el. Több száz kilométerre keletre repített a jurtasátor közepére telepített fenyőerdő, arra a vidékre, ahonnan „ez a tüneményes, kitartóan következetes, fekete sátorhajú székely lány” érkezett - Korondra, Székelyföld híres községébe. Itt majd’ minden család az agyagban találta meg élete értelmét és boldogulását, nemkülönben Józsa János népi iparművész és a most kiállító Judit lánya is. A sátor talán legmagasabb pontján állt Lehel, aki a kürtjébe fújt, s előtte sorakozott fel a hét vezér erőt sugárzó alakja, hogy aztán „Verecke híres útján” kövesse őket a nép. Különféle foglalkozású, a honfoglalási éveket megidéző emberek keltek útra jószágaikkal a Kárpát-medence felé: a kengyel- és nyeregkészítő, az íjász, a szűcs, a gabonaőrlő, a fegyverkészítő, a fazekas, a kumiszkészítő, de itt volt a fafaragó, a kukoricamorzsoló, és természetesen minden köröndi, széki asszony. A kiállított szobrocskákhoz fűződő eseményeket, történelmi tényeket a szakavatottak: László Gyula, Lengyel Dénes, Benedek Elek, Dienes István hiteles írásaiban követhettük nyomon lépésről-lépésre a falon, izgalmas olvasnivalóként kiegészítve a látottakat. A művész festett alakjai szép Erdélyország földjéről léptek elénk: Abel a Hargitáról, Szép Domokos Anna a balladai világból. A kosárfonó székely legény mellett ott találtuk a köröndi leánykát is. A keramikus optimizmusát sugallták a szüntelenül felbukkanó párok, akik hol a csángóföldön, hol a torockói hegyek alatt, hol a népművészetéről híres kalotaszegi falvakban készülnek életük boldog pillanatára. 76 X. évfolyam 11. szám — 2000. november
