Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Az Übermensch-elmélet továbbélése az Európa Unióban
d$&wawá/ci G$£c ^/^e^me-nácÁ-e/m^/elámdÁÁé/éóe- atc ^ptwófia ^%/niéÁcmA világ dolgai mindig más színben tűnnek fel, ha megpróbáljuk a másik fél szemszögéből is nézni őket. Ha a zsarnokok megkérdeznék alattvalóikat is, az elnyomók az elnyomottakat, az erőszakoskodók az általuk kitaszitottakat, a világ nem lenne ilyen fals, mint manapság. Mikor a 70-es években elkezdődtek az Európai Uniós tervezgetések, még nem volt ennyire egyértelmű, hogy a már nem létező magyar (horvát, szlovén, szlovák, stb.) trón örököse, az akkor még múlhatatlannak tűnő szovjet birodalom végét ki nem várhatván, újabb, modernebb trón után nézett magának. Az új monarchia lényege most is ugyanaz, előbb a közép-európai, gazdagabb régiót összefogni, csupán ezúttal nem erőszakos módszerekkel, nem háborúk, belharcok árán, hanem „puhább” módszerekkel: a kötelék kecsegtető színben való feltüntetésével és az oda való bekerülést egyre jobban megnehezítve, a belépni kívánó felek folytonos kecsegtetésével. A hazai közvélemény akkor még arról se tudott sokat, hogy ez a szövetség létre fog jönni, s ha igen, akkor kinek lesz jó és mire, Habsburg Ottó neve akkor még a kommunista népvezérek feketelistájának élén szerepelt, mint olyan notöfíüs és visszaeső próbálkozó, akinek egyéb vágya sincsen, minthogy visszafoglalja Magyarországot és a magyar trónt. A jól trenírozott hazai propagandagépezet ezt a hírt időről-időre fel is röppentette, a közvélemény pedig könnyen hangolódott a hazánkban soha nem népszerű Habsburgok ellen. (Evekkel később az ugyanazon az ideológián nevelkedett újságírótársadalom dicsőítette az immáron aggkörú trónörököst, és igyekezett minél jobb imázst teremteni neki. Történelmi memóriazavar? Érdekelvüség? Egyéb összefonódás? A pontos választ erre hajdan majd a történészek fogják megadni, mi csak a tényeket tudjuk konstatálni és azok alapján tájékozódni világunkban, melyek ezúttal bárminek, csak logikusnak nem mondhatók. Egy híres 70-es évekbeli pohárköszöntőjében Habsburg Ottó - a hajdani osztrák birodalom nosztalgiájától fűtve — bennünket, magyarokat is megtisztelt egy kedves jelzővel, miután az osztrák és a német fél megkapta az intelligens, bölcs, jó taktikai érzékű, stb. dicséreteket, nekünk nagyvonalúan meghagyta a magyar temperamentumot. Ami voltaképpen nem hangzik csúnyán, de hát kérem, a sorrend... Mintha csak arra volnánk jók... Talán rebellis gondolat, de nekünk ez így, utólag belegondolva is a Nobel-díjasaink számát, világhírű művészeinket és tudósainkat, valamint kiváló sportteljesítményeinket juttatja eszünkbe. És olyankor nem hátul állunk a sorban. Szóval megszólal a másik, meg nem kérdezett fél is. Az új elitképzés korszakában természetesen nekünk is szembesülnünk kell azzal, aminek tartanak, nehogy hamis illúziókat kergetve, tévutakon keressük boldogulásunkat. A kecsegtető játék hátterébe is mindenképpen be kell tekintenünk, hiszen a halogató, időhúzó, fontolgató játék oka többnyire az, hogy nem akarják megmondani nekünk az igazat. Hazugságokat pedig ki akar hallgatni? Néhány évvel ezelőtt, áz akkor még lokálpatrióta vezetésű Eger város közgyűlése díszpolgárává választotta Habsburg Ottót. A sajtója több mint jónak volt mondható, lelkes ünneplésben volt résZer-arni ~ar"rebellis múltú kisváros esetében nem kis fegyverténynek számít. A dolog pikantériája az volt, hogy ezt az ünneplést a leglelkesebben az akkori szocialista képviselők támogatták, amit az átlagpolgár nemigéh tüdöft miré vélni. Igaz, a Új Hevesi Napló 71
