Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - KÖZÉLET - Losonci Miklós: Emlékek kincsesháza IV.
humanizmusunk, úgy váltunk felnőttekké, hogy örökre gyerekek maradtunk, Teleki Pál eszméi szerint „emberebb emberek, magyarabb magyarok”. Izgalmakkal telve portyáztunk, kirándultunk, s ahol őzet láttunk, elneveztük a helyet Őzkiáltás erdőnek, a hajnali harmattól vizes lábbelink okán, Némedi mellett a facsoportot, ahol táboroztunk, Vizescipő erdőnek. Széppé, nemessé formálta ifjúságunk a cserkészet, önkéntesen vállaltuk a sokszoros önképzést, sajnálom is a mai fiatalokat, hogy nem lehet ilyen élményben részük. Más ma az élet, Rajk László, a későbbi mártír nagyon rosszat tett, amikor belügyminiszterként föloszlatta a cserkészetet, mert foltámasztani negyven esztendő kiesés után nagyon nehéz. Ma anyukák főznek a táborban, ők mosogatnak, régen mindent mi csináltunk, s ez többszörös örömet, hevített boldogságot jelentett, egy szál gyufával vertünk tábort, s táborozásig óvtuk, ápoltuk, tápláltuk a tüzet. A láng, a szabadság, a korláttalanság, az eszmények lángja a szívünkben égett. Föltámad lelkemben a színház is. Az új élményt édesanyámnak köszönhettem, aki a Fővárosi Operettszínházba vitt vasárnap délutánonként. Dunaharasztin laktunk Pest közelségében, a HEV-utazás is élményt jelentett. Az Erzsébet és a Mária főhadnagy új dimenziót jelentett számomra, Honthy Hanna, Csikós Rózsi és különösen Latabár Kálmán. Ő harsány kacajra fakasztott színpadi udvarlásával, máig bennem zsong a mondat: „Mancika, ha a tehenek este hazatérnek, én mindig magára gondolok”. Hűtlen lettem az operetthez, a továbbiakban egy másfajta színház vonzott. Bajor Gizi! Fáy diákként a Nemzeti Színházban néztem Shakespeare Antonius és Kleopátráját. Azt se tudtam, mi a színház, kicsoda Shakespeare és Kleopátra, de Bajor Gizi mindent tudtomra adott. Nem is színésznő volt, varázsló, aki a tudatlan, tapasztalatlan kisfiút a kultúra birodalmába vezette. Tímár József másik nagy élményem. Többszörösen az. 1950-ben a Szózat versmondása miatt felfüggesztették, segédmunkás lett a Nemzeti Színház nagy színésze. Előttem lépdelt egyszer, egyenesen a kiskocsmába. Egyetemista voltam, utána én is a kricsmibe léptem. Korsó sör, fél rum - szólt, mire a csapos — Igenis, Művész Úr, s már adta is az italt. Én következtem: Korsó sör, fél deci rum. Tímár József hátranézett, provokációt sejtett, mire köszöntöttem őt, jelezve, hogy híve vagyok — már mosolygott. Ez minden, ami találkozásunkat illeti, pedig a történet java hátravan. „Az ügynök halála”! Döbbenetes volt, saját elmúlását játszotta el, a kakasülőről hallottam, láttam, nem felejthetem el. Óránként injekciózták már akkor, felesége, Ibi ott ült mellette, fogta kezét, ritka nagy szerelem volt, Ibi túlélte legalább húsz évvel. Siratta? Elégtelen a szó. Zokogta egész életében, olyannyira, hogy Tímár egyetlen fiát, aki nem Ibi gyermeke volt, mindvégig istápolta. Tímár József az ifjú, a háborúban skarlátot kapott, neheztelt is Tímár Day ka Margitra, hogy nem engedte át ideiglenesen nekik pesti lakását, így ők Budára szorultak, s nem volt az ostrom alatt gyógykezelés, az ifjú Józsi megsiketült. Mindazonáltal festőművész lett, de házassága sem sikerült - felesége Somlay Artúr leánya-, elváltak, így számára Ibi maradt, Ibi, aki a nagy Tímár iránti szerelmében mindent megtett a fiáért. Szolnokon, az Aba Novák Vilmos Teremben nyitottam meg ifj. Tímár József festőművész kiállítását, s mire a megnyitó szavakat elmondtam, a nagy színész iránti nem múló tiszteletből az ifj. Tímár összes képét megvették. A banketten sört és rumot rendeltem. Ibi borzongott. Hogyhogy? - kérdezte. Úgy, hogy Ibi és ifj. Jóska is azt fogtok inni. Fejcsóválásra elmondtam a történetet. A pincér hüledezett, hogy három korsó sört és három féldeci rumot rendeltünk kisvártatva. Tímár József halálának huszadik évfordulóján Ibi kérlelt, emlékezzünk Róla. Kiskunmajsát ajánlottam, ott tudtam az estét megrendezni. Tolnai Klári is eljött az autónkkal. Tündéri volt, röpködött egész úton, kortalan fönséggel. Méltósággal. Jóskáért mindenhova szólt csöndesen, s amikor a majsaiak pénzt akartak adni fellépéséért, „hogy képzelik”, szigorúan és kedvesen, de határozottan elhárította a magyar színészet nagyasszonya. Ibi különben Új Hevesi Napló 69
