Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - Az idő sodrában
cÄz idő sodrában Mintha kozmikus erők csapnának össze napjainkban, és a görög mitológia ősidőkbe vesző korszakát élnénk újra. Jó és rossz, szép és rút, nemes és alantas, becsületes és becstelen küzdenek ma egymással. A két pólus összecsapása pedig szükségszerűnek tűnik, jóllehet tudjuk, hogy testvérharc ez a javából. Ki vagy mi, kik és mik irányítják ezt a háborúskodást? Az égiek vagy a földiek? A végeredmény, a harc kimenetele szempontjából majdhogy mindegy. Mert hiszen az emberiség történetében mindig is voltak harcias, kardcsörtető korszakok, s ha nem vonjuk le a megfelelő következtetéseket, később is lesznek, ha ugyan lesznek. A harcban, fenekedésben töltött élet, az életcélnak meghirdetett és minden csatornán éjjel-nappal reklámozott agresszió- és bűnáradat özönvízként árasztja el az emberiséget napjainkban. Állandó, megfeszített küzdelmet kell folytatnunk azért, hogy az utánunk felnövekvő nemzedékek ne csak ezt kapják mindennapi „szellemi” táplálékuk gyanánt, hanem megismerkedhessenek a valódi értékekkel is. És végül is felmerül a kérdés, mely egyre sürgetőbb válaszra vár: ki tartóztathatja fel az emberiséget önmaga elpusztításában? Ki adhat neki megfelelő irányt, hogy életét ne nyomorult féregként, földhözragadt álmokkal és vágyakkal felcicomázott otthonában élje le, porszemnyi létéről mit sem tudva, hanem egyre jobban felfuvalkodva, mindent és mindenkit lenézve? „Vétkesek közt cinkos, aki néma”, így nem hallgathatunk mindazon visszásságokról, melyek mindennapi életünk részeivé váltak, s szinte már csak önmagukat ismétlik szerepek és szereplők. Már szinte fel se tűnik, hogy kortársaink naponta hazudnak nekünk, nyugodt lélekkel egyszerűen átvernek mindenkit, aki van olyan jóhiszemű, hogy elhiszi az erkölcsi alappal, háttérrel nem rendelkező emberek adott szavát. Holott a becsületes ember adott szava a legkeményebb valutanemek közé tartozik még mindig - azok között, akik egymást felismerve még ma is kommunikálnak ezen a kihalóban lévő nyelven. Mi hát a feladat? A még romlatlan, ifjú nemzedékeket ismét meg kell tanítani erre a nyelvre. De nem azért, hogy annál több potenciális áldozata legyen a hitványságot továbbadok gyermekeinek, hanem hogy a világból ne veszhessen ki a Jó. Az abszolút értelemben vett Jó, a romlatlanság és tisztaság jósága, mely eredendő kvalitásai révén ellen tud állni minden ártó szándéknak és gonosz, romboló hatásnak. Mindez naiv álomnak tűnhet azok számára, akik ennek hiányában tengetik életüket és cinikusan gúnyolódni szoktak a romlatlanok megnyilvánulásain. Ám a gúnyos mosolyra, megjegyzésekre rácáfol mindaz az ismeret, melyet az emberiség történelméből tudhatunk. Jézust megölték, tanítványait üldözték, mégis továbbadták azokat a tanításokat, melyek a mai keresztény egyház tanainak zömét képezik, és továbbadták a gyógyításnak azt az eszköztelen módját is, melyet minden korszakban üldöztek, mégis hatni tudott, jelen lenni, és a rászorulóknak segíteni. Túlélt minden agresszív szándékot és torzító igyekezetét. Mikor a körülöttünk zajló botrányokra vagyunk kénytelenek figyelni, azaz az emberiség agresszív ágának mindennapi csetepatéira, azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a világtörténelem nemcsak negatív hősöket hagyományozott a késői utódokra, hanem megőrizte, s talán elsősorban, különös figyelemmel és szeretettel, megőrizte számunkra a pozitív hősöket, a szenteket, mártírokat, az igazukért küzdő tudósokat és művészeket, akiknek a kisujjáig se ért fel a kardcsörtető pimasz agresszor, akinek nevét gyakorta a feledés homálya nyelte el büntetés gyanánt. Mikor ki kell állni igazunkért ebben a mindennapossá vált harcban, erőt és hitet adhat a folytatáshoz az a tudat, hogy nem a gonosznak állított templomok maradtak fenn, hanem a Jóé, a Mindenhatóé. Új Hevesi Napló 3
