Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Mikós: Örök barátunk - Szabó Lőrinc
de tüze még nagy, mint egy alkonyat, s valamit súg. Mit? Attól függ, ki vagy.” Felejthetetlenül elementáris lobogás biztosítja számunkra az alkotó feszültséget és a békéltető nyugalmat - mélységet és magasságot. Az is maradandó élményünkké és tapasztalatunkká válik, amikor „Hangverseny után” elmélkedik a hirtelen belső gyarapodásról, mely váratlanul válik maradandóvá az érték sokszorozódásában, hiszen a zene szívünk „liget csalogányát” „egy egész égbolt csalogány”-nyá növeli. Hegylánc-csúcsok emelkednek költészetében. Az egyik legmagasabb orom „A huszonhatodik év" remeklése, mely a költő legnagyobb fájdalmából emelkedik lelkületűnk mámorító örömévé a szépség simogató varázsában: „Ha véletlen itt jártok valaha, szellőfriss lányok, sugárszemü nők, s megálltok egy percre e sír előtt, nem tudom, lesz-e még dísze, s hogy a fejfánál áll-e két rózsafa: virágok, lepkék és kis zümmögök társaságára kellett bíznom őt, a kedvest: ez a végső otthona. Ki volt? Mindegy már. Gondoljatok arra, aki legforróbb örömötök adja, s akkor megrezzen ajkatokban ajka. Érte szerettem az életemet. Olyan volt, mint a legszebb köztetek. De nincs segítség. S nem lesz! Menjetek.” Nem mondhatok sem többet, sem kevesebbet az igazságnál - költészetünk e sugárzó kincse: Világirodalom. Új Hevesi Napló 37
