Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bodó László: Lázár Vilmos - felsőbb jóváhagyás reményében - honvéd ezredes
„. . . ^ye^meÁJcc^ciíó/fcafonánaA n&ueft. . . Az alcím Matolay Etele, Lázár Vilmos egykori segéd-, majd vezérkari tisztje, illetőleg rokona jóvoltából volt megfogalmazható.4 Visszaemlékezései előszavának VI. oldalán a következőket jegyezte fel: „... ő, mint gyermekkorától katonának nevelt egyén...”5 A korán kezdett katonai pályát erősíti meg maga Lázár Vilmos aradi fogságában írt naplójában. Lázár ezredes — a IX. és a X. hadtest maradványaival - 1849. augusztus 19- én tette le a fegyvert a császári csapatok előtt Szákulnál. Másnap innen kísérte Reindl hadnagy őt Lúgosra, illetőleg Temesvárra, majd Aradra. Temesvárra való érkezését és az ott eltöltött idejét a következőképp hagyat ránk az immár hadifogoly Lázár Vilmos: „... Itt, ahol mint tanuló a gondtalan ifjúság napjait élveztem, ahol minden talpalatnyi hely tanulóéveim egy-egy ártatlan eseményére emlékeztetett, itt mint fogoly vonultam be! Már az iszonyúan összelövöldözött vár látása is komor hangulatba ejtett, de mennyire kellett ennek fokozódnia, midőn börtönömül az új vármegyeházát jelölték ki, ahol egykor mint életvidor tanuló, egy télen át szálláson voltam a várnagynál. ,.”6 Ha Matolay Etele visszaemlékezéséből idézett részletet vesszük kiindulási alapul, akkor Lázár Vilmost 7 éves korában adták be szülei a Temesváron állomásozó 61. sorgyalogezred nevelőiskolájába. E tény feltételezi, hogy az édesapa ugyancsak ebben a sorgyalogezredben teljesíthetett szolgálatot. Az akkori szokás szerint a sorgyalogezredek maguk gondoskodtak a tiszti utánpótlásról, és elsősorban volt (vagy éppen szolgáló) tisztjeik gyermekeit vették fel nevelőiskolájukba. A nevelőiskolai tanulmányokat rendszerint 16-17 éves korukra fejezték be a tanulók, és kadétként (hadfiként) kezdték meg szolgálatukat az ezredben. Ha Lázár Vilmos naplójának idézett részletét választjuk kiindulásként, akkor kezdhette iskolai tanulmányait a nagybecskereki két- vagy háromtanítós elemi iskolában, folytathatta a kegyesrendiek gimnáziumában, főgimnáziumában. De folytathatta tanulmányait a temesvári főgimnáziumban is, amely akkoriban híresebb volt a nagybecskerekinél! A vértanú ezredes naplórészlete szerint éveket töltött Temesváron! A főgimnáziumi tanulmányok befejezését követően jelentkezhetett a 61. sorgyalogezredbe, ugyanis az ezredparancsnoknak jogában állt tehetséges, ambiciózus, a tiszti pálya iránt 38 X. évfolyam 11. szám — 2000. november