Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Hipokrízis a köbön
a /oö/w^v A jelenkor magyar ellenzékére bármit rá lehetne fogni, csak azt nem, hogy passzív, s hogy nem életrevaló. Mindent megtesz azért, hogy a kormány helyzetét ellehetetlenítse, mindennapjait megkeserítse, valamint hogy az általa kitűzött célok elérésében megakadályozza. Ennek érdekében minden követ megmozgat, igénybe vesz bármiféle nemtelen eszközt, az általa mozgatott sajtót pedig valóságos hadseregként vonultatja fel a kormány és a kormánypártiak ellen. Tetteiből és ideológiájából egyértelműen kivehető, hogy eszes, ámde szellemi erejüket rossz cél érdekében használó emberek irányítják, jóllehet az eredetileg munkáspárti ideológiát vallók nem éppen arról voltak híresek, hogy nagy észkombájnok lennének. Ergo az MSZP biztosítja a tömegbázist, míg az SZDSZ a szellemieket és az összeköttetéseket külföldi fórumokon. Miközben újabban a humanista szerepkörben brillírozik, egyszerűen megfeledkezik arról, hogy gyakorlatilag leutánozza a kormány fellépésének formai elemeit, annak belső tartalma nélkül. Már elég régóta nyilvánvalóvá vált, hogy kizárólag a hatalom visszaszerzése a kitűzött cél, melynek eléréséért semmi eszköz nem elvetendő számára. Aki nem hagyatkozik a napi sajtó által diktált mindennapi memóriazavarra, hanem a saját emlékezetéből meríti a közelmúlt adatait, előbb-utóbb rájön, hogy az orránál fogva akarják vezetni, s hogy a legújabban felvett „formális humanizmus” miféle agresszív szándékokat takar. Ha viszont fél évszázadnyit tekintünk vissza, egyértelműen látható, hogy a most ismét térhódításra törekvő kommunista csoport, melynek annyi köze van a valódi szocializmushoz, mint a mai magyar népesség túlnyomó többségének a vulgárfasizmushoz, a hatalom birtoklásán kívül aligha tudja, mit akar. Az előző kabinet idején, amikor a vasutasok még az akkori kormánnyal szemben léptek fel béremelési szándékkal és sztrájkjogukat gyakorolva, az akkori kormányfő egyszerűen elzárkózott a velük való tárgyalástól, majd, mikor a jelenlegi kabinet ellen voltak irányíthatók, pártja egyből a békebíró szerepében kezdett tetszelegni, feledve minden korábbi ellenszenvét a zavarkeltőkkel szemben. Mikor a Hom-kormány ellen vonultak ki az utakra a mezőgazdasági munkások, merev elutasításban volt részük, tavaly viszont épp az MSZP próbált úttorl aszokat, mezőgazdasági sztrájkokat szervezni, búzaégetésre felhívni, bárminemű rendzavarásra rávenni az egyébként békés természetű gazdákat. Az „emberarcú szocializmus” idején balkáni szintre süllyesztett egészségügy úgyszintén csak akkor jutott eszükbe a fent említett „palotaforradalom-szervezőknek”, amikor annak következményei a jelenlegi kormányra hárultak, de az előzményekről se hallani, se beszélni nem akarnak. Az általuk soha meg nem becsült pedagógustársadalom is csak most jut eszükbe, amikor bárki megfelelő partner lenne a számukra, ha az hajlandó a jelenlegi kormánnyal szemben - velük együtt - agresszíven fellépni. Közlekedésügy dettó. És minden valaha létezett problémás ügy dettó. Ezenközben nem óhajtanak tudomást venni arról, hogy a jelenlegi kormány valóban tenni kíván és tesz is annak érdekében, hogy a nép minden rétegének jobb legyen a sorsa, és ennek jelei nemcsak a gazdasági mutatókban észlelhetők, hanem a lakosság közhangulatában is, mely egyre inkább a kormány politikájának elismerése felé hajlik. Természetesen a „step by step” politika nem azonos azzal, hogy egyik napról a másikra beköszönt a Kánaán. De akinek még van történelmi emlékezete, az azt is tudja, hogy azzal a mindent és mindenkit elsöprő, erőszakos politikai gyakorlattal sem azonos, mely a Gty6ííwz<váÁ< cQj^agda/na 72 X. évfolyam 10.szám — 2000. október
