Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: A túlcsordult börtön
megkapták vádiratukat. Ők nagyon hallgatagok voltak, már érezték a várható büntetés súlyát. Ismerték a vádpontokhoz tartozó büntetési tételeket. A harmadéves még nem kapott vádiratot, a végzős meg holnap megy az ügyész elé az előírt irattanulmányozásra. A szűk vaságyon a két fiatal oldalára fordulva várta a villanyoltást. A harmadéves nem aludt el. Amikor úgy érezte, hogy mindenki alszik, felébresztette az éppen elszenderedett diáktársat és füléhez hajolva suttogta:- Figyelj! Én rettenetesen félek. Az utolsó kihallgató nyomozó úgy küldött át a nyolcadik faggatás után, amikor aláírtam a jegyzőkönyvet, hogy készüljek fel a legrosszabbra. Könnyen kaphatok életfogytiglant.- Miért, mit tudtak bizonyítani?- A szervezkedésben való részvétel mellett államtitkok kiszolgáltatásával, kémkedéssel is vádolnak, mert valaki beköpte, hogy az ÁVH titkos irataival és kartonjaival én foglalkoztam, tanulmányoztam és elvittem azokat.- Mit vallottál?- Többször megvertek, és annyit mondanom kellett, hogy voltak a kezemben kartonok, de számomra érdektelenek voltak, mivel egyetemi illetőségű személyekről egy sem volt köztük. így aztán nem is foglalkoztam a tárolóval.- Belenyugodtak?- Dehogyis! Faggattak, hogy milyen nevekre, fedőnevekre, beszervezési okokra és módokra emlékszem, és hány lapot dugtam el.- Mit feleltél?- Hogy nem emlékszem semmire és az egész köteget elégettem. Egy darab sem maradt meg. Még üresek sem.-Ezjó! Elhitték?- Ehhez tartottam magam végig. De ha felhajtanak valakit tanúnak?- Nézd, a nyomozást elvileg befejezték, mert átadtak az ügyészségre, Most már egy szót se változtass a vallomásodon. Ha valaki még tanúskodna ellened, akkor tagadni kell. Te nem szolgáltattál ki államtitkokat! Valakinek beszéltél ezekről?- Nem, csak a Diákparlament vezetői tudtak róla.- Tőlem rólad semmit sem kérdeztek. Azt hiszem, az a „kedves” nyomozó még utoljára jól meg akart rémiszteni. Ekkor az egyik cellatársat egy köhögőroham szállta meg. Természetesen felébredt mindenki, és vízzel kínálták a szenvedőt, ütögetve a hátát is. Az ügyeletes smasszer beharsogott a nyitott kisablakon:- Mit kínlódnak annyit? Az egész házat felébresztik! Adjanak neki Negrót!- A hülye nénikédet! - sziszegte valaki a bárgyú szellemességre. A beteg az ágy szélén ülve végre megnyugodott. Az incidens után ismét csend lett. Talán aludtak is. A reggeli kávé után az ötperces levegőztető sétára került sor. Háromszor körbejártak az udvaron, aztán vissza a cellába. A kulcsos börtönőr sorban engedte be a hét rabot. A végzős gépész utolsónak jött. Neki odaszólt:- No, maga hozza a cókmókját, aztán jöjjön velem! A diák összeszedte a kevés vinnivalót, és a meglepett cellatársaktól gyorsan búcsúzott. Az őrmester bezárta az ajtót, és inditotta a diákot a második emeletre. A lépcsőn felfelé lépkedve nagyon komolyan megjegyezte:- Aztán ajánlom, hogy a szervezkedést itt egyszer és mindenkorra fejezze be, mert nagyon megbánhatja! Sokféle ember van ám itt összezárva! Új Hevesi Napló 57
