Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Hámori József: „Harc az ünnepért” - A magyar költészet változásai
megindult a polgárosodás, szétrobbantak a közösségek, kihalt a népművészet, amely eleve sokban különbözött a magyar folklórtól. A magyar népdalban a sorok nem logikai, hanem érzelmi szinten függenek össze egymással. A holland népdal Á-tól Z-ig megy. A műfordításban kínszenvedés ezt a szakadékot áthidalni. Le lehet fordítani a költeményeket, de hiába. A Csoóri-versre azt mondják, szép-szép, de most mondd el a saját szavaiddal, hogy miről is szól. És nem lehet elmondani, mert minden egyes vers egy szilánkja az embernek. A hollandok kifejezetten félnek az effajta kitárulkozástól, számukra emiatt a magyar költészet túlságosan patetikus, dagályos. Fel nem foghatják például, hogy miként jön össze a költő gyermekkora, a tavasz, a fák meg a politika. Ezért, ha magyar verset fordítok hollandra, anélkül, hogy megváltoztatnám a költemény értelmét, hangulatát, egy kicsit letompítom az éleket. A magyarok számára pedig az érthetetlen, hogy miként lehet elvont fogalmat elvont fogalomhoz hasonlítani, például egy metaforában. A filozofikus holland verseket tehát valamivel plasztikusabbá teszem magyarul, megpróbálok a magyar képi gondolkodásnak elébe menni”. A magyar ember vizuális, ugyanakkor a költészet, a költemény a gondolatoknak „ércnél is maradandóbb” foglalata. Éppen ezért külön is érdekes Dedinszky Erika nagyon is logikusnak látszó elemzése a kialakult különbségekről eltérő kultúrájú, hagyományú népek költészetében. Végül ismét Pilinszkyvel szólva: „Minden művészet: világmodell. Az »egészről« készült híradás. Szemben a tudományok bizonyított részigazságaival, a művészet a bizonyíthatatlan egész kifejezése. De attól, hogy bizonyíthatatlan, nem kevésbé reális. Míg a tudományos igazságot pillanatról pillanatra, lépésről lépésre a logika szabja meg, a művészet mondatról mondatra, ecsetvonásról ecsetvonásra, vésőütésről vésőütésre választás gyümölcse. Csodája mégis az, hogy nagy és érvényes alkotásaiban mégse hat önkényesnek, hanem olyan egyetemes igazságot közvetít, mely attól, hogy bizonyíthatatlan, semmivel se kevésbé reális. Ellenkezőleg: meggyőzőbb minden bizonyított realitásnál: a teljesség lélegzetvétele.” Új Hevesi Napló 37
