Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A két Lenkey
fog javítani. Amint láthatta is, ő már alig van kapcsolatban ezzel a világgal. Már engem se ismer meg. Két hete még voltak világos percei, de akkor is önmagát vádolta a világ bűneiért. A családjával szemben is megfoghatatlan bűntudat gyötörte. Önt halottnak hitte, s azt mondta, ezért is ő a felelős. Papot kért. Elküldtem hozzá Eduárd Marchot várkáplán urat, aki meggyóntatta, megáldoztatta. Ettől megnyugodott egy kicsit. Másnap elújságolta nekem, hogy meggyónta a bűneit Claisance-nek, Magyarország prímásának. Maga az Isten is leszállt hozzá legmagasabb trónusáról és megáldotta őt. Ettől kezdve velem se nagyon állt szóba, csak magában beszél. Hol az Istennel társalog, hol az ördöggel. Egyszer azzal fogadott, hogy nyulak laknak a mellében, máskor gyerekek költöztek bele, aztán meg az ördögök. Legutóbb például azt mondta, hogy elvesztette a szeme világát, mégis mindent lát, mert a testét mennyei fény övezi, mint a szentekét. Ha bemegyek hozzá, betakarja a fejét és nem válaszol egyetlen kérdésemre sem. Teljesen eltompult, egyedül a védekező reflexeiből maradt meg valami... Megpróbálta szóra bírni Novák Imre polgári orvos kollégám, meg Hugelmann ezredorvos úr is, de reménytelenül. Sajnos, nem tehetünk érte semmit. Itt az orvostudomány hatalma véget ér...- A sebeit se kötözhetik be?- Többször bekötöztük, de letépi magáról a kötszert. Nincs mit tenni, várjuk a felsőbb utasítást.- De hát végtére is, mikor viszik el?- Nem tudom, kapitány úr. Én csak orvos vagyok, nem kenyerem a politika.- Meztelenül fekszik az ablaktalan cellában... Éjszakánként már fagy odakint... Legalább azt engedjék meg, hogy téli ruhát vegyek neki!- Megértem az aggodalmát. Beszélni fogok Urticka őrmesterrel, hogy átadhassa neki, bár félő, hogy azt is letépi magáról.- Köszönöm a jóindulatát, doktor úr. Ha bármilyen keveset is enyhíthetek szegény öcsém kínjain, meg kell tennem.- Igen, kapitány úr, én is ezt tenném az Ön helyében. Amikor a két katona visszakísérte a cellába, fogolytársai elhallgattak, és sokáig szótlanul ültek az ágyukon. Végül az egyik odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét.- Mondd, pajtás, hogyan segíthetnénk szegény öcsédén?- Azt csak a Jóisten tudja... - sóhajtott föl Lenkey. - Az orvos szerint ember már nem segíthet rajta. Megpróbálok téli ruhát venni neki.- Szegény tábornok úr... - ingatta a fejét a másik. - Látjátok, így vesznek el mindig a legjobbjaink...- Hamarosan mi is követjük őket - tette hozzá Perczel.- Tudsz valamit? — nézett rá kérdőn Lenkey.- Igen. Holnap megkezdődnek a kihallgatások. Minden pert újratárgyalnak. Másnap, reggeli után beszólt a cellába Urticka főporkoláb, hogy Lenkey, Dera és Hauck készüljön föl a kihallgatásra. Dera bűne nyilvánvaló volt, hiszen alezredesként harcolt a magyar hadseregben. Hauck ügye azonban jóval komplikáltabb, mert ő még Bécsben kezdte a lázadást, mint újságíró. Az első bécsi forradalom idején leleplező cikkeket írt az uralkodó ház tagjairól, aztán részt vett a fegyveres harcokban, majd a felkelés leverése után Magyarországra szökött. Pesten elsősorban az újságírói Új Hevesi Napló 21
