Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Erdődi Gábor fordítása
CjKáló ''Béla wóomiiwöá (bornak dicsérete) „Végül is ketten maradnak Isten és a bor” - írta Hamvas Béla A bor filozófiája című könyv esszéje elé, s ebben az írásban nem tesz mást, csak egy magyar s így európai (s elsősorban a Mediterráneumhoz kapcsolódó latinos ) ősi kultúrát tesz a helyére. A dionüszoszi mediterrán mámor után ugyanis nemcsak a gasztronómia világába tartozó élvezet, de például a világirodalom egy óriás-könyvtárnyi szakliteratúra is az Upanisádoktói Rabelais-n át Powys-ig, vagy akár a magyaroknál maradva Balassitól Petőfin át Adyig, majd napjainkig. Bor és vér, élet és elmúlás, élet és halhatatlanság. Noé alakja, Krisztus vére, Dionüszosz-Bacchus, a magyar népköltészetben pedig a legény jelképe. Az alapjául szolgáló szőlő például már a sumér írásban az élet szót szőlőlevél alakú jellel ábrázolta. A paradicsomi fa is szőlőtőke lehetett. A kultúranyag óriási. A franciák azon vitatkoznak, hogy mondjuk a bordeaux-i vagy a Beaujolais-típus való-e egy adott fogáshoz, ha már vörösborról van szó (mert azért az a kedvenc, ha Magyarországon éppen a fehérszőlő-fajták dívnak), az olaszok a Chiantikat, mint generális pecsenyeborokat fogyasztják étkezéshez, míg például a spanyolok, portugálok malagával, xerxes-szel, madeirával fűszerezik étkeiket, s igenis a honi étkezési szabályoknak is megvolt valaha az étel-ital harmóniájának aranyszabálya. (Aztán divatba jött a kannás bor, amely kevéssé szolgálja a hazai borkultúrát.) A katolikus borivó (általában), a protestáns sörivó (ugyancsak általában), noha a magyar református mindig is borissza volt. Az italáldozat a régi időkben a földre vagy a tűzbe cseppentett-fröccsentett bor. A bor hieratikus maszk - így Hamvas. Vagyis spirituális, transzcendens is. Aurája is van, nemcsak bukója. Vannak tragikus, nehéz borok és vannak könnyed, vígjátéki nedűk. A bor gyógyszer, gyomor vidítója, erek tágítója. De kultikus jellegén túl: íze, a hozzá kapcsolódó hangulati elemek („a méhes augusztusi délutánjainak félig éber, félig álmodó meditációja a diófa alatt”) miatt is csillogó, tiszta derű. Az absztinens nem érezheti át a borivás dimenzióit. (Egyáltalán az absztinens valami miatt absztinens, beteg, rejtett alkoholista, vallási megszállott vagy csak úgy aszkéta, mint ahogyan a kóró száraz.) S nem érezheti a borkultúra lényegét az alkoholista sem. Az ínyenc, a szó nemes értelmében vett borlovag tudja legjobban, hogy a bornak szertartása van, metafizikája, s igenis filozófiája. A gourmand számára a tavak és a tengerek is borból vannak. A borkultúrával rendelkező nép a borivást nem dicsőíti, mert az számára természetes. A bor a világ civilizációtörténetének szerves része. Megint Hamvas: „A bor spirituális olajtartalmú ital. Minden borban kisangyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül.” Nem a mákonyról, nem a hamis illúziókról, a bódító irrealitásról van szó, hanem a dionüszoszi kultúra örökségéről, „a múzsái népek” alapnedvéről. A bor az élet szépségének, teljességének része. A mohamedánok ezt így sohasem érezhetik át. Az ő esszenciáik sokkal rafináltabbak és veszélyesebbek. Már gyermekkoromban, mikor még nem ittam egyáltalán bort, a Torino Calcio olasz labdarúgócsapat volt a kedvencem, csupán azért, mert a mezük borvörös. Aurája, zamata Új Hevesi Napló 25
