Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: EURO 2000
Aznap éjjel muzsikától zengett a város, hirdetve a szerelemes szívek és a Vendéglátó Vállalat futballdiadalát. A következő fiitballtörténet főszereplője KORÁNYI LAJOS. A két világháború közötti időknek legendás futballistája. Sok apai és nagyapai kabátról levágott gomb alakult át akkoriban gombfocicsapattá, és ezek egyikén mindig ott volt Korányi neve. Muzsikus pályafutásom egyik szép emlékű állomása a „Kis Rabló” bár. Budán volt, a Zenta utcában. Fent étterem, lent bár. Az étteremben cigányzenekar és egy énekes működött, Dönci (tisztességes polgári nevén Éber Jenő) és én zongora-dob duó formájában a bárban. Az éttermi énekest Szegedi Oszkárnak hívták. Rendkívül színes egyéniség volt, és maga volt a jókedv. Emellett korábban NB I.-ben futballozott. Hasonlított ahhoz a viccbeli Berger bácsihoz, akit mindenki ismert, úgyannyira, hogy amikor a Szent Péter Bazilika erkélyén megjelent a pápával, lent a tömegben megkérdezte valaki:- Ki az a fehérruhás férfi Berger bácsi mellett? Valahogy így volt Szegedi Őszi. Mindenki ismerte. Az AJAX akkori edzőjétől kezdve, a hazalátgató híres futballistákon keresztül, csapatostól jöttek hozzá a „Kis Rabló”- ba. Mivel én rendkívül jó barátságban voltam vele, ha egy híresség bejött a csárdába, ő már szaladt értem:- Dini, gyere! Rohantam. Egyik nap:- Dini, gyere, itt van Korányi Lajos! Odainvitáltak asztalukhoz. Őszi bemutatott. Én levegő után kapkodtam. Lajos bácsi pedig mesélt: 1934-ben Milánóban volt egy olasz-magyar válogatott mérkőzés. Kegyetlen gyors és erőszakos szélsőt kaptam. Néhányszor összecsaptunk. Egyik összecsapásnál reccsenést hallok: „eltörtem az olasz lábát!” — rémültem meg. Fel akarok állni. Nem tudok. Lenézek a lábamra: nyílt törés. Fél évig tartott a gyógyulás. 1935. november 24-én magyar-olasz itthon. Ugyanazt a szélsőt kaptam. A meccse döntetlen lett. Este bankett. A protokoll szabályai szerint a két csapat barátságosan kezet ráz, mielőtt asztalhoz ül. Mikor hozzám ért a szélső, én kézfogás helyett olyan pofont adtam neki, hogy kórházba kellett vinni. Persze óriási botrány. A bankett igen kínos légkörben folyt. Ugyancsak a protokoll szabályai szerint, meg hát emberségből is, másnap délelőtt meglátogattam a kórházban. A főorvos fogadott:- Az olasz fiú pár perccel ezelőtt tért magához. Mondja, KRÓNI (ez volt Korányi beceneve), hogy csinálta? És itt Korányi Lajos elém tárta két kezét. Életem során voltam cementgyári munkások között Bélapátfalván, voltam vasasok között Ózdon, láttam sok szénhordó munkást, de én még ilyen, az óriások között is a nagyméretű kategóriába tartozó két tenyeret még nem láttam.- Hát drága főorvos úr — folytatta Króni -, ki lehet próbálni. 58 X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember
