Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Hubai Gruber Miklós fordítása
legyőzhetetlen. Semmi baj, ha mit sem értesz az életből, csak tudod, hogy a legrosszabb, amit tehetsz, az elkeseredés. Ezért hát ha megint élni fogsz, ha majd megint... élni fogsz?- Főorvos úr, á pulzus szaggatott. Megismételjük a cardiacumot?- A légzés milyen?- Gyengül.- Adrenalint adjon. Meg oxigént... A doktor arca elsötétül. Teste még jobban meggörnyed, hosszú, vékony ujjai elernyednek. Társai fáradtnak és öregnek látják.- Varrják be.- Igen.- Óvatosan!- Igen, főorvos űr.- Vigyék a tizennégyesre. Ellépett a műtőasztaltól. Arca hideg és kifejezéstelen volt. Fehér. Minden fehér. A fal, a bútorok, az ágy és a kislány arca is. Meg a kilincs. Ami most megmozdul, s szabad utat enged a sebésznek. Az ápolónő némán biccentett.- Megtalálták már a szüleit?- Nem, főorvos úr. Úgy lehet, senkije sincs.- S az a fiú? Hogy néz ki?- De hisz... no... tudja...- Tudom. Hogy néz ki?- Magas, vékony, vöröshajú. A bal arcán pici sebhely. Az orvos a gondolataiba mélyedt. Tanácstalanul simogatta állát.- Megtenne nekem egy szívességet?- Természetesen, főorvos út.- Hozzon, kérem egy nagy csokor vörös rózsát. Szedjen a kertben!- Kérem. A nő elment, s az ágy mellé most az orvos ült. Sokáig, nagyon sokáig nézte e kis beteg arcát, s követte szabálytalan légzését. A takarón kicsi, még csaknem gyermeki kéz nyugodott. Érte nyúlt. Ujjai lázasan kutatták az élet jeleit. Pulzust mért.- Főorvos úr, kérem! A rózsák...- Köszönöm. Vázát is hozzon.- Vízzel, ugye?- Az mindegy.-Mindegy?- Hozzon egy vázát! Nem sokkal rá egy csokor kerül az éjjeliszekrényre, aztán meg... végre... a beteg is kinyitja a szemét. Az orvos hangja lágy és kedves:- Hogy érzi magát?- Én... én...- Nyugodjon meg, minden rendben van.- Hol vagyok?- Kórházban.-Ah... Új Hevesi Napló 31
