Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Hiszek benned…, Mikor az anyag…
Q/fiíö/ccw cue Mikor az Anyag önmagára nézett: az volt a hihetetlen Ősigézet, varázs, mindmáig fájó, érthetetlen, mely titokként gyűl ki földi szemekben, s visszfénye pásztáz életen-halálon, mint lenyűgöző, félelmetes álom! Semmit sem Alkotunk, ha ezt nem újra! Tapogat a „tudom!” rút sátánujja, s hangoskodnak a látszatember-bábok, a fegyverük legyőzte a világot, anyagra ömlik rá az Anyag vére, s törpe létté lesz minden messzesége. A „nem tudom” más úthoz elvezetne, ha megértenénk mi is az a Messze: az nem eljött évezred ujjongása, melyben csak Szégyen perdülhetne táncra, mert annyi gyilkost hirdet gőggel szentnek (másokat meg ördögként emlegetnek), s oly tetteket emel fel hősi pajzsra, hogy könnyű látni - sok az ördög majma, sőt nem az út, mit ember eddig megtett (s amely miatt inkább csak restelkedhet!). Szelíd értés az - végtelenbe menni csak úgy lehet: egymás kezét keresni, őszinte szót, nem zsebek érdek-elvét, nem tolvajlás, bűn fekélyes szerelmét. Tudni: NEM TUDJUK. Az vezetne Messze, szíveket felemelő végtelenbe! Kenyértörés helyett kenyeret törne éhezőknek, s tanítana örömre. „Külön” helyett többször mondaná: „Együtt az Embert új Édenkerthez vezetjük!” Szavak mellé igaz tetteket adna, s vinne Éghez közeli nagy magasba. Bolond vagyok - tudom, ezt gondoljátok. Nem bennetek gyűlöllek —, józanságtok”. Sem képzelt rémek misztikus homálya, sem tőrös kéz nem ok e józanságra, • félelem sem és gyávaság sem - semmi. Alkotás sem, mit gőg annak nevezni: oly Anyagot máig sem hozott létre,
