Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Fosszíliák, Eső-szimfónia

Qp^pá-rom' m t/rua/AW

békésen kérődzik a domb tomporán bögölyraj: falu fölötte könnyű pára leng idők lelke ősi mélabú

*

akár egy vérző fej gördül hegyek mögé a nap a vízen fecskeszárnnyal ejt sebet az alkonyat

*

mintha álmából riadna megkondul halkan a harang mint pitypang pihéje lebeg a háztetők fölött a hang

Fosszíliák vagyunk: kövült idő, mely mindörökre dermedten ragyog. Lehettünk volna ékes csillagok, s lettünk korszak, mely bennünk eltűnő.

Hitünk szülőnk és sírfedő kövünk.

Mit hittünk, mind lehúz és eltemet. Gyarló fiák vagyunk, „csak” emberek. Mivé lett fényes ékünk, életünk?

A pajkos szellem bennünk megmaradt. Ezért e furcsa arckép - torz tükör.

Mert ő maradt szeretni, ám gyötör,

gúnyol s kacag, kiirtja vágyadat. Kövülten élünk. Színleg létezünk. Feloldozást remél halott szemünk.

8

X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember