Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - KÖNYVSZEMLE - Júdás anyja
hétköznapi nyelv gördülékeny természetessége örvendeztet, nincs az író szemléletében semmi keresettség. Sehol nem erőltetett, a gondolatok elkerülik a túldíszítettséget. Tehetsége természetességéből adódóan nem vesszük észre működő koncentrációját. Láttatóan jelzi Júdás jellemének alakulását már gyermekkorában is - többször, több változatban visszatér: szeret kígyókkal játszani. A cselekményt átszövi mély gondolatokkal, melyet a tapasztalatból és egyéni élményeiből kovácsolt nyílttá rejtett álmaiból. E tömkelegből idézek: „A férfi úgy átjárta életét, mint kenyértésztát a kovász. O dagasztotta, ő tette asszonnyá... Úgy idomult szokásaihoz, mint folyékony vas az öntőformához. ” Minden olyan érzékeny és természetes, általános és rendkívüli egyszerre: „Ez még csak magzat. Egy kis, khm, húscsomó. Nem független tőled. A te tested része. Belőled sarjad. " így elmélkedik Leia. Minden változik. A lélek, a test is: „Állandóan félrenyelt, ruháit lecsöppentette levessel. Gyakran csuklóit. Bőre kifeszült. Arcáról minden foltot, pattanást, szárazságot eltüntetett a nagy, női kivirágzás. " A kisfiú Júdásról észreveszi, hogy „a resti vágyak édes mákonyát még nem ízlelte meg." Kígyók a fegyverei - „Az az ő vagyona. A kígyókkal tekintélyre tett szert. Nem mertek kikezdeni vele, hátha kígyóméreggel támad rájuk. Ez tetszett neki. Ijesztgette a gyerekeket, és figyelte, mikor jelenik meg szemükben a rémület." Mindez nagyon jellemző nemcsak személy szerint rá, hanem általában a Júdás- magatartásra. Vasvári Erika lépésről-lépésre értelmezi az evangéliumi történést, ahogy a halászok, immár tanítványai követik Jézust, azt is, hogy Júdásnak már kezdetben sem tetszenek Mestere módszerei, Júdás fél a főpapok hatalmától. Az író v ioszaterü' képzeletünket a kezdethez: „Az a magányos sivatagszéli kunyhó, ahol Júdás gyerekkorát töltötte, biztosan összedőlt. ” Titkos sejtelmek hálójában jutunk új és új fölismeréshez: ,,A kis ligetben csönd lesz, halotti csönd. A kerek világ eme kis darabkája, a bokrok, a kis állatok figyelik, mit tesz az ember. ” Az író gondolattárát Leia közvetíti, az elmélkedés plasztikus látványra vált: „A lemenő nap pirosra festi a rom és a tér nyugati oldalát, felizzanak a vörös kőlapok, s az egyöntetű ragyogásban áttüzesednek a szürkék is. Egyetlen vörös máglya a tér. ” Szinte Derkovits ecsetjével írja, hogy „Az elhízott, szuszogó halárus végigmérte. ” A leírás nem elégszik meg soha regényében azzal, hogy a környezetet ábrázolja — belső tájakra vezet, íme egy részlet e hiánytalan kettősségből, mely teljesség: „Az egész halas munkában az a legszörnyűbb, hogy az átható szagú, véres-vizes maradék lé cipekedés közben mind rákerül, hiába törli ki a ládát. Lemosni sem lehet, viszi magán munkája szagát és nyomait, az emberek kitérnek előle. ” A mű csúcspontja, amikor Mária és Leia, Jézus és Júdás anyja találkozik egymással. Bármennyire is köztük áll a végzet, Mária nagylelkűsége, Leia emberi tisztasága áthidalja. Döbbenetes a befejezés, az írás magaslatát éri el: „A temetés előtti nap az eső is megered, a kiszáradt növények tövén estéről reggelre új hajtás fakad. Leiát virágos földbe temetik. Az első marék földet Mária dobja a sírba. ” Az olvasó pedig tovább kérdez, napjainkban ki az áruló, ki a Júdás, hiszen a bábeli zavarban, az eszmék kereszttüzében mindezt oly nehéz fölismerni, s azt még inkább, hogy mennyi életünkben a Júdás-maradék. Jó lenne Jézushoz hasonlítani. (Vasvári Erika: Júdás anyja. Kráter Műhely Egyesület Pomáz 2000) Új Hevesi Napló 83
