Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 8. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Tájak, vidékek, barátok

cKáló ‘'Béla (Bé/dfoAj vic/é/ce/cj 6-cr^áto A In médiás rés indul ez a recenzió, kritikus rögtön kiválasztja a számára legjobban tetsző lírai darabot: Utazók hazája, Dalmácia - halak, csillagok, tűz, ég, föld verse, a magyar költészetben mindig valami tág és elérhetetlen képzettel társított, a Tejúttal rokon fogalom: a tenger. „Szírijeid kopaszságán trombitavirágok kapaszkodása / Leánderek selymes leányka szája. / Sókristályaidtól kékellő kaktuszok, kardosak. / Vízmélyeid mohó kagylói, szivárvány-zárú állkapcsok, a szépség lakatjai.” A kisebbség is lehet birtokosa a nagyvilágnak; a tengertelen a tengernek, nem muszáj fülledt kis magányba temetkezni. Az életbe, a másba való kijutás szépséges borzalma ez. Turcsány Péter négy év költői termését gyűjtötte össze Megmentett tisztásaink című kellemes kiállítású kötetébe, s az esztendő négy évszakja köré csoportosul a könyv négy ciklusa: Sugallatok játékszere, Az idő vendége, Csillag - a homályban, Böjti hóesésben. Hagyományos, sőt konzervatív líra ez, úgy konzervatív, hogy értékőrző, s tovavivő. Utak, utazások, a természet ölelte realitás, a magyarság, mint tiszta konvenció, tájak, vidékek és barátok közelsége és a sokszor elpusztított hit adja a keretét és a világát is e verseknek, melyek fölött az itinerarium hominis, a teljes ember keresése áll. A benső világ megtalálásának vágya mindez, de hát mind erre vágyunk. Turcsány Péter lírai aurájában ilyennek mutatja magát ez az ország, kicsit vidékies, kopottas, de vágyakkal és feszültségekkel teli kirakata. Festenéd e tájat, eggyé borítva mind: lakóit, fényeit és árnyait, eperfa ravatalát lenyugvó élet fölött s agancs-villámot ha távol dörög (Sem dűvad, sem pacsirta) A „hungarus anyaföld” láthatólag a legfontosabb terep a költő számára, s ezen belül is pozitív-provinciálisan a Pilis. A táj körítés a gondolatokhoz, ahol filozofikusan zárt és tömör, hol pedig játékosabb tartalomhoz s formához. A Megmentett tisztásaink című kötet egyértelműen az értékőrző, nemzeti szellemű, s patrióta szellemiségű vonulatba illeszthető, abba a sorba, amely a mában kicsit leértékelődött, de talán a jövőben visszanyerheti originál helyét a magyar költészeti palettán. A forma tévesztése után ugyanis szinte törvényszerű a forma újbóli térnyerése, s nyilván megújult formában, de morálisan hagyományos értékeket követve vállalhat újra primátus szerepet. Üvegzöld, hatalmas szőlőfurt nedve, miért sajtol az idő prése egyre? Új Hevesi Napló 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom