Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Születésnap a korallzátonyon
Az utasoknak egy olyan hajó is rendelkezésükre állt, melynek a 2-3 méter mélyre merülő része egy üvegfolyosó volt. A hajóval egyórás korallzátony-szemlén lehetett részt venni. A speciális vízi jármű a zátony oldalalakzatait nagyon lassú haladással néhány méterre megközelítette és az utazók valóban közelről gyönyörködhettek a vízalatti világ minden szépségében, fényképezhették, videózhatták a végtelen alak- és színváltozatosságot a tiszta vízen áttörő napfényben. Az ultraibolya sugárözöntől vörösre égett, vagy a vízben eltöltött óráktól kimerült utasok az indulási időpontra a hajón, a klimatizált utasterekben elfoglalták helyeiket. Legnagyobb részük szótlanul üldögélt, amikor a hajó teljes sebességre kapcsolva szárnyaira emelkedett. Az ezüsttest a csendes vízen simán siklott az ausztrál partok felé. A magyarok is hallgatagon kortyolgatták a narancsból préselt hütött fresh-1. A hűvös térből a fényszűrő-üveges ablakokon keresztül bámulták a napkorong gyorsuló zuhanását az ausztrál parti hegyek sötétlő vonala felé. Hajójuk mintha a Napba igyekezett volna. Már utaztak félórát, amikor az asztalukhoz lépett egy idős úr, szalmakalappal a kezében, és egy oldaltáskával a vállán:- Uraim, elnézésüket kérem, hogy illetéktelenül idetolakodom és megszólítom Önöket, de akaratlanul is hallottam beszélgetésüket azon a nyelven, amely nekem is anyanyelvem. Kimért udvariassággal beszélt, majd amikor hellyel kínálták, folytatta:- Nagyon régen hallottam és mondtam ki magyar szót, bizonyára hibázom is, de igen nagy öröm számomra, hogy éppen ma beszélgethetek csaknem elfeledett anyanyelvemen, uraim! Legyenek a vendégeim egy üveg pezsgőre, mert ma van a hetvenedik születésnapom, és Önökkel nagy örömmel ünnepelnék. A beleegyezésre már intett a hajópincérnek, hogy a rendelést vegye fel. Ismét a két magyarhoz fordult:- Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Marschallko János vagyok, jelenleg Spanyolországból. A két magyar is bemutatkozott. Az egyikük 13 éve él Ausztráliában, és Sydneyben tanít egy szakközépiskolában. A másik nyugdíjas mérnök Magyarországon, sokat utazik és Ausztráliában felkereste egykori munkatársát és barátját. A spanyolországi, igényesen nyomtatott névjegyet is adott: John Marschallko, Torre de Molinos, Spain. A mérnök a kártyára pillantva megjegyezte, hogy ő ismer Egerben egy hasonnevű családot.- Lehetséges, hogy rokonok? - kérdezte az ünnepeltet. Az elkomorodott és gyorsan tiltakozott:- Nincs már rokonom Magyarországon! Egyébként családom pesti, és én is ott születtem hetven évvel ezelőtt. Hozták a pezsgőt, és ittak az ünnepelt jó egészségére, hosszú, boldog életére, de az gyorsan letette poharát és legyintett:- Boldogság? Mit mondjak boldog életemről Önöknek? Sikeres ember voltam, amikor elhagytam Magyarországot. Amerikában kezdtem és minden sikerült. Hamar vezető pozicióba kerültem az American Express cégnél. Sevillában lettem irodavezető. Gyönyörű spanyol nőt vettem feleségül és két lányunk született. Boldogan éltünk szép házunkban, anyagi gondok nélkül. Igaz, hogy rengeteget dolgoztam és kevés idő jutott a családra. Egyszer igen kedvező feltételekkel Moszkvába helyeztek az új kirendeltség irányítására. Egy év múlva, amikor szabadságra hazaérkeztem, már nem volt otthonom. Feleségem elhagyott, mindenemből kiforgattak. Vesztettem és mehettem vissza Moszkvába még hosszú évekre. Nyugdíjra tértem vissza Spanyolországba. Vettem egy házat Torre de 66 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
