Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - KÖZÉLET - Krupa Sándor: Börtön-Magnificat, Rab-Ave
Ekkor már könnyek csillogtak a szememben. Meghatódtam, mint Bernadett, mikor Mária, a Szeplőtlenül Fogantatott, először barlangjába lépett: Ave, Maria! Ave, köszöntelek, a börtön kínzókamrájában! Ave, maradj itt mindörökre! Hiszen tudod, sehol sincs anyai szeretetedre olyan szükség, mint itt, ahol nincs más, csak kín és ínség! Ave! Ave! Gyöngéd szemmel néztem a versikét, mint az anya az elsőszülöttét. Ugyan ki írhatta ezt a Rab-Avé-t? Fiatal, öreg? Pap, civil? Tudós, tudatlan? Ki rejtőzhet a három betűs aláírás mögött? Hogyan merte aláírni? Nagyobb lett volna a szerelme, mint a halálfélelme? A zárka újrameszelt. Hogyan nem tüntették el? Igaz, nem könnyű meglátni. De a meszelőknek észre kellett volna venniük. S ha meglátták, miért nem mázolták el? Máriáért vagy saját földi álmukért? Mások szerelmében a magukét látták? Vagy jó szemük volt, mint nekem, és az imádságot benne ők is megtalálták? Órákon át néztem, olvastam, elmélkedtem: Ave, Maria! Primitív kis vers, de most már nekem bájos, mint az erdők szélén rejtőző tavaszi ibolya. Ugyanakkor az izzó szeretet láváját lövelli: Ave, Maria! Katakombába való. Valami primitív szobor alá. Azaz, csakis a börtönben a helye, mert ide Máriát is csak belopni lehet, s fátyolba rejtőzve jelenhet meg. Cfyíx, éöriön/ien tanu/t ima Nem ment a fejembe, hogyan merte a nevét aláírni? Vagy neki már mindegy volt, akár észreveszik, akár nem? Nagy büntetése lehetett? Talán halálraítélt? Három név a magyarban ritka. Mikor már nem is tudom, hányadszor néztem át a versikét, feltűnt, hogy három kis betű, ugyanazok, mint az aláírás betűi, alá vannak húzva. No, ekkor ez is jelent valamit. Talán éppen ezzel jelezte, hogy az aláírásnak más jelentése van, mint az igazi neve. De mi lehet az? Mit jelenthet? Izgatott, érdekelt, mintha életem függött volna tőle. Egyszer csak eszembe jutott, hogy ez a zárka halálraítéltek zárkája is volt már, sőt siralomcella szokott lenni kivégzéskor! A lélegzetem is elállt. Nem erre való utalás a három betű? Gyorsan rájöttem, hogy ez a három betű is három latin s kezdőbetűje, mégpedig ezeké: morituri re .valutant. Ezzel köszöntötték a pogány gladiátorok császárukat a cirkuszban, mielőtt halálos küzdelmüket megkezdték volna: A halálba menők üdvözölnek téged! Tehát halálraítélt volt a szerző! (Mindnyájan halálraítéltek vagyunk, akik bölcsőből indultunk és sírunk felé tartunk!) Ezzel a felfedezéssel a vers új fényt, piros gloriolát kapott. Talán ez volt Máriához az utolsó vallomása? Utolsó imája... végső Ave Mariá-ja? Ja igen, érthető, világos, megható minden szava. Most már imaként újraolvastam, tízszer, újra százszor. Nem tudok betelni varázsával. Szívembe írom, vésem, karcolgatom. Magammal szeretném vinni az örökkévalóságba. A szent mártírok vérével látom írva. A világ legszebb Mária-verse lett számomra. Nem bánom, ne ...enek ki Dantéék és a hozzá hasonló nagyok, de a raboknak nem írják meg a Magnificatot! Nekem ezzel a verssel erdei kápolna lett a kínzó magánzárka. Egyetlen ima, melyet a börtönben tanultam, mégpedig a siralomzárkában. Reggel ez lett ébresztőm, este álomba ringatóm. Sétámon imám, napközben olvasóm. Csilingeltettem ezt a „szerelmi gügyögést, kápolnácska harangjaként, belefáradhatatlanul: Ave, Maria! - rebegtem vele s minden hívővel: Ave, Maria, rabok reménye, vigasza! Te megtalált gyöngyszem: Airám Éva, halálra menők vezércsillaga... Szeretném, ha életem utolsó imája is ez az Ave Maria lenne: a rabok Magnificatja, s befejezésként Mária suttogná hozzá az áment. Új Hevesi Napló 59
