Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Pásztor Emil: „A legendák Petőfije”
karizmatikus alkotókban, átlag fölötti elmékben. De aki az, azt ismerjük el és szeressük. A császárnak, ami a császáré. Az Istvánok. Örüljünk, hogy e folyóirat impresszumán az ő nevük díszeleg, s hogy emelik az Új Hevesi Napló rangját pusztán azzal, hogy szerkesztőik között tudhatjuk őket, mi szerzők és olvasók. Pásztor Emil „ /e<jf &ndá/c A fenti címet azért tettem idézőjelbe, mert ez egy könyvnek volt a címe negyvenhárom évvel ezelőtt: 1957-ben jelent meg Budapesten, a Magvető Könyvkiadó gondozásában. írója Dienes András, aki a legalaposabb kutatásokat végezte, hogy összegyűjtse a Petőfi Sándor életével és halálával kapcsolatos legendákat, mondákat. Most az Új Hevesi Napló 2000. júniusi számában Cserniczky Dénes ismertetett egy érdekes Petőfi-legendát, amelyet valamikor régen a ma már nem élő apóstól hallott. A dolog lényege az, hogy apósa, aki az 1914-18-as világháború után sokáig hadifogoly volt Szibériában, egy ottani temetőben látott egy ilyen, orosz nyelvű, cirill betűs sírfeliratot: „Itt nyugszik Petőfi Petrovics Sándor magyar költő. ” A legenda szerint ez a költő összeismerkedett az ottani lakossággal, felolvasta nekik oroszul írt verseit, és ott később meg is nősült. Mit mondhatunk erre? Azt, hogy Szibériában minden időben sok ezer Alekszandr Petrovics (azaz: Petőfi Sándor) élhetett, s egy ilyen nevű halottnak a sírjára esetleg egy korábban arra vetődött világháborús magyar hadifogoly tehetett - a hazájára emlékezve - ilyen új feliratot. Igenis kerültek 48-as honvédek Szibériába, de nem az 1848-49-es magyar szabadságharc után (amikor az itt harcoló oroszoknak minden magyarországi foglyukat át kellett adniuk az osztrák hadvezetőségnek), hanem az 1863. évi lengyel felkelés után, amikor a lengyel hadsereg katonáiként magyarok is jutottak orosz fogságba. Erről fennmaradtak dokumentumértékű vallomások, s az akkor Szibériába hurcolt foglyok sorsa alapul szolgálhatott a Petőfi-legendákhoz. Dienes András is rámutat könyvében, hogy a Szibériában gyakori Alekszandr Petrovics nevet könnyen kapcsolatba lehetett hozni Petőfi emlékével, akinek az eredeti neve Petrovics volt: „Az Alekszandr Petrovics-sírfeliratoknak való[ság] az alapja. Az első világháború hadifoglyai silabizálták ezeket a feliratokat egy-egy szibériai temetőben. Hogy ezerszámra éltek és haltak ezen az óriási területen ilyen és hasonló nevű emberek, az mit sem számít: a hazától messzire került magyarban felderengett az egykori tanítótól hallott név, amit a saját szemével olvasott egy fejfán: így most már ő szemtanú, és ettől a hitétől senki eltéríteni nem képes” (Dienes András: A legendák Petőfije. 32.o.). A mindenféle Petőfi-legendákat nyilván az élteti, hogy Petőfit senki, aki ismerte őt, nem látta meghalni. Ám az is bizonyos, hogy a segesvári vesztes csatát követő napokban és később sem látta őt többé senki, mert a nyomába szegődött ellenséges lovasok végeztek 44 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
