Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Vértes László: Emlékfüzérek Németh Lászlóról

Vértes László „A másik parancs: irtsuk ki szívünkből és szótárunkból a taktika szót. Ez alatt sosem búvik meg más, mint: árulás, rosszhiszeműség, ambíció. Inkább sose kerüljünk egy útra, minthogy becsapjuk egymást és magunkat. Még két embernek sem szabadna sosem „szövetkezni”. lehetnek azonban örvendetes pillanatok, amikor lelepleződik, hogy máris együtt vagyunk. Az igazi elvbarátságot, éppúgy, mint a szerelmet, nem lehet megkötni, azt meg kell állapítani. S inkább tévelyegjiink egyideig ködben egymás felől, minthogy’ lenyeljük a ködöket, csakhogy egymásnak tetszőt mutathassunk. Csak annak az egyesülésnek van értelme, amely nem pillanatnyi egy’etmondás, hanem belülről létrejött egyetérzés és egyetértés. ” Németh László ezen igaz-szcp gondolatai bukkantak elő bennem, amikor 1986. februárjában megalakult a Németh lÁszló Társaság. A Magyar írók Szövetségén belül működik - bízva köre szélesedésében és tartósságában. Díszelnök Németh Lászlóné Démusz Ella - Ella néni. Az elnök Király István, aki ezt írta nekem: „Szeretném, ha ez a Társaság valóban méltó tudna lenni Németh László emlékéhez, s ahhoz kellenek olyan emberek, akikben ott él a Németh László-i lélek. ” Tiszteletbeli elnök Illés Endre, társelnökök: Sőtér István, Kolozsvári Grandpierre Emil. Az intéző bizottság tagjai: Cs. Varga István, Funk Miklós, Grezsa Ferenc, Thiery Árpád, Végh Antal. Orvos vagyok, a Budapest Fővárosi István Kórház-rendelőintézet Kállai Éva Kórházában dolgozom, abban az 1881-ben megnyitott intézményben, amely fennállásának zömében a Kun utcai Kórház nevet viselte. Azt a nevet, amelyen Németh László is bemutatja Irgalom című regényében: „... a legócskább kórháza volt Budapestnek, egy kültelki Rókus- vagy Régi Szent János Kórház, amelybe a legszegényebb betegeket helyezték el. ” És nem kevésbé tanulságos a másik idézet: „Idehordják hozzánk ezeket az öregeket. Mindenki tudja, ők maguk is, hogy itt egyetlen dolguk van, az, hogy’ meghaljanak, minél hamarabb, annál előnyösebb az államnak s nekik is. ” Kórházvezető főorvosi szobám falán Németh László-képek. A medikust ábrázolják. Osztályvezető főorvosi szobámban Németh László és Sütő András állnak egymás mellett a fényképen: a XX. századi egyetemes magyar drámairodalom két óriása. Hitet-erőt adnak a mindennapokhoz. És ha már a színház fölmerült: szerelmem négy éves koromtól, vigasztalóm- szórakoztatóm-tanítóm. Hogyan írta Sütő András? „A színpadon beszélni annyit jelent, mint cselekedni. ” Igen, ez a cselekvés érdekel, ez köt le és ad tartalmat. Élethez, küzdelemhez, betegség-halál elleni készenléthez. Németh László Galilei-jét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház adja elő, olvasom, a Józsefvárosi Színházban megnézem a Nagy család-ot. Kiderül, hogy a veszprémi Petőfi Színház az íróról elnevezett bérletet bocsátott közre. Igaz, Veszprémben szépek a hagyományok, Latinovits Zoltán ott rendezett, a színpadra állított két mű közül az egyik Németh Lászlóé volt, a Győzelem. Új Hevesi Napló 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom