Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Zalár József
Minden költő az örökkévalóság számára dolgozik, de az örökkévalóság kényes fizető. Keveseknek, a nagyon megszenvedetteknek, a szívük vérével íróknak, a szikrázó homlokúaknak az élet, az igazság a munka, a szépség a szerelem a halál újrafogalmazóinak nyújtja a halhatatlanság babérkoszorúját, a többieknek bére néhány évtized, vagy maroknyi esztendő. Zalár József három, vaskos kötetnyi életművel, mintegy három és félszáz verssel ostromolta az örökkévalóság kapuját, csak éppen azt a két sort nem tudta megírni, ami felrepíti a csillagok közé. Igaz, akkor négy csillag-óriás ragyogott a boltozaton, a világ népei fölött s ma is delelőn: Arany, a balladák fejedelme, Madách, az eszmék világképének tragédiába foglalója, a forradalom örök lobogásában élő és égő Petőfi s a rajongó képzeletet a nyelv gyönyörűségével sugárzó Vörösmarty. Hogyan látszott volna messzire időben és térben e pazar tűzijáték mellett egy szerény költő fényessége? Pedig a maga korában a költészetnek, ha nem is ünnepelt, de elismert művelője volt Zalár. S ez a kor nem is volt rövid, hiszen ő maga 89 évet élt, az első kötete, a Szabadságdalok még 1849-ben jelent meg, utolsó kötete pedig, az Emlékek és elmélkedések 1909-ben, 84 éves korában hagyta el a sajtót, e kötetet tehát kerek 60 alkotó esztendőt fognak át. Igaz, tisztelőinek tábora a századfordulón már méltatlankodva említi: „az ősz poéta a szabadságharc idejét átélve remeteként él közöttünk s meg kell vallanunk, csak azért nincsen költői érdemeihez méltó neve." Életének közel száz esztendeje a magyarság életének is nagy évszázada volt. 1825. augusztus 28-án született Gyöngyösön. Családi neve Hiezel volt. Ezen a napon a következő bejegyzés áll a gyöngyösi plébánia születési anyakönyvében: apja Hizli József anyja Juhász Teréz. Egyetlen helyen olvasható másként a neve: Vachott Sándorné emlékirataiban. Ezek az emlékiratok azért fontosak, mert egyedül ezek adnak némi felvilágosítást Zalár belső életéről. Amikor áttanulmányoztuk a két kötetnyi forrásanyagot, nem azért tettük, hogy betörjünk egy ember magánéletébe, melynek ajtaját Zalár kispapi szemérmessége, a kor polgári társadalmi felfogása s egy kitűnő közigazgatási tisztviselő iránt szinte fokozottabban kötelező diszkréció őrizték, hanem a költői ihletés forrásait kerestük, a múzsa megfogható, megnevezhető alakját, azt a belső kapcsolatot, amely a költő idegrendszerében elindítja az alkotás folyamatát. De miért nem végezte el ezt az irodalomtörténeti kutatás? Mert az irodalmi életet a századforduló éveiben sokkal erősebb benyomások érték, mint Zalár költészete. Valamit Vachott Sándoméról. Csapó Mária annak az Ételkének volt édestestvére, aki az ifjú Petőfit a Cipruslombok megírására ihlette s megzengette lantját az elhunyt kedves sírja fölött. Úgy látszik, varázslatos lányok éltek ebben a családban, mert Zalár is ebben a környezetben hevült át. Mária tizenöt éves korában ment férjhez Vachott Sándorhoz, a két gyöngyösi költő-testvér egyikéhez, aki akkor már neves költő volt, két év óta az Akadémia tagja, összegyűjtött müveit 1845-ben, házassága évében adták ki. Sorsát a szabadságharc bukása után az pecsételte meg, hogy rédei otthonában rejtegetett egy Sárosy Gyula nevű költőt. Sárosy akkoriban Aranytrombita címmel egy népies forradalmi verset írt, amelyet vásárokon is árultak, s amit a költő több alkalommal el is szavalt. Az uralkodóház halálos ítélettel jutalmazta művét. Vachott Sándort Sárosy rejtegetése miatt elfogták, s fogságából elborult elmével került ki. Vachottné Csapó Mária maga is író volt. Több regényt írt, nők számára folyóiratokat szerkesztett. Emlékiratait idősebb korában, a nyolcvanas években írta. Mit írt Zaláiról Vachott Sándorné? ,,Mielőtt Heves vármegyét elhagytuk, egy fiatal rajongó, egy ábrándos kispap közelített Sándorhoz, szerényen tartózkodva, néhány költeményt közölve vele s véleményét Sfipor ßlemer Új Hevesi Napló 13
