Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Kálnoky Lszló: Adósság
pálrtobg ICászlá ^bósság A hetvenöt éves Apor Elemérnek Mennyire bánt, milyen kevesen ismernek téged szülővárosunk határán túl! Mennyire bánt a nehezen leróható adósság, első tanácsadóm, akihez késő délutánonként jártam valaha az egri Líceum földszintjén, az ilyenkor már nyugodt szerkesztőségbe, hiányos önbizalommal és leküzdhetetlen becsvággyal, véleményért, biztatásért. Sosem csalódtam benned, aki annyira jó és türelmes voltál, akinek csak az én szememmel látható keze nyoma ma is ott van első kötetem számos darabján. Mennyire bánt a mulasztás, még ha szigorúan véve nem is vagyok hibás, amiről egy kicsit te is tehetsz. Bárcsak lettél volna erőszakosabb, követelőbb! Nem, nem! A túl szelíd ember nem tudja megvédeni érdekeit a tülekedő, harcos világban. Barátai sorsára hagyják idegenebb, de sürgetőbb ügyek miatt. Lemorzsolódnak az évek, kihullanak markunkból a fényes kavicsok vagy gyöngyszemek. Akadályok állnak utunkba. Labirintusba tévedünk előbb-utóbb, zegzugos barlangba, ahol a szerencsés kutató tíz körömmel, vérző ujjhegyekkel kikaparja a keskeny átjárót. A másik csüggedten leül egy kőre, és így várja az időt, mely úgyis egybemossa a kudarcot és a sikert. Nem mozdul a földindulás jöttére sem, hiszen egyképp beborítja az omlás a küzdőt és a tétlent, a lázadót és a legyintve belenyugvót. Nem alakul ünnepi köszöntővé ez a vers. Talán nincs is mit ünnepelni. De változatlanul nyomaszt a tartozás, amit le kell rónom, aminek ez a vers csak türelmetlen előfutára. Bárcsak találnék szavakat, elmondani, hogyan taposta el a lángot, mielőtt felragyoghatott volna igazában, egy óriás talp. Láthattam fejem fölött a mindnyájunkat fenyegető balszerencsét nemegyszer én is. Nekem sikerült egy váratlan mozdulattal kicsúszni Új Hevesi Napló 11
