Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Te, kisember
Cserniczky Dénes "Je, . . . 2000. Ünnepélyes pillanatok ezek. Véget ért egy évezred. Még elgondolni is borzasztó. Egy évezred, ezer esztendő. Arra gondolok, hogy gimnazista koromban egy számtanóra nem akart elmúlni, és milyen végtelen sok idő volt a nyári szünet két hónapja, most meg ezer év szaladt el. Mondom, ünnepélyes pillanatok ezek. Illetve azok lennének, ha néhány okoskodó nem kötne bele még az élő fába is, és nem sutyorognák, hogy ez a 2000-ik év ez bizony nem évezredforduló, mert ezzel csak a második évezred ér véget, a harmadik évezred 2001-ben kezdődik. Tulajdonképpen így van, így igaz. De mi, kisemberek másképpen gondolkozunk. Egyszerűbben. Nekünk a 2000 év minden okos érv ellenére kerek szám. Kimondjuk: kétezer. Most kezdődik az új évezred, a kétezredik évezred, ami a harmadik. Igen, ünnepélyes pillanatok ezek. Éjfél előtt egy másodperccel még 1999 volt, aztán jött egy pillanat, a „senki földje”, és egy másodperccel éjfél után már 2000 van. Tényleg ünnepélyes pillanatok ezek. De hát teszünk is róla, hogy az legyen. Fantasztikus tűzijátékok, soha nem látott, színes programok és más szemkápráztató látványosságok bűvöltek el milliókat. Te, kisember, azonban vigyázz! Nagyon vigyázz! A hamis prófétákra, azokra vigyázz! Mert eddig is sokan voltak, de ezután többen lesznek. Kik a hamis próféták? Akik isteni, emberi és természeti törvényekre hivatkoznak, és cselekedeteikkel éppen az isteni, emberi és természeti törvények megvalósítása ellen harcolnak és hadakoznak. Kisember, nagyon vigyázz! Látom, nem hiszel nekem, Tudod, mit, nézzük át a hozzánk legközelebbi évszázadot, mert ezt még együtt éltük át. A XX. század háborúk és fegyveres konfliktusok végtelen sorozata. Nem volt egy pillanata az elmúlt évszázadnak, hogy valahol ne dörögtek volna az ágyúk. Ez tragédia, mert nincs háború, amelynek 100%-os győztese lenn. Olyan ez, mint a bokszmeccs, ahol a győztest is laposra verik. Egyetlen nyertese van: akiknek a háború is üzlet. Ők a háború vámszedői. Akiket Gyóni Géza százszor és ezerszer elátkozott verseiben, ők azok, akik a háború kirobbantásánál is bábáskodtak. Ők azok, akik a leglelkesebb szónoklatokat mondják a háború mellett, és ők azok, akik helyett te, kisember, kimégy a frontra és gyilkolod az ellenségnek kikiáltott embertársaidat, akik „civilben” ugyanolyan emberek és családapák, mint te vagy. Kérdezlek én, nem ezek a hamis próféták? De megtalálod őket sok más helyen is. Ők hullattak krokodilkönnyeket a szegényekért, és közben hagyták, hogy milliók „kitántorogjanak” Amerikába és szerte a nagyvilágba. Ők voltak azok, akik már száz és száz esetben vizet prédikáltak és bort ittak. Új Hevesi Napló 57