Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Ady szimbolikus univerzuma
cyKáló cBéla ddldy szimbolikus univerzuma (Losonci Miklós: A képalkotó Ady - Képek Ady prózájában, Budapest 1998) „Amit a költő a képek nyelvén gondolt, azt ezerféleképpen lehet lefordítani a fogalmak nyelvére, s minden fordítás szükségképpen halvány és hűtlen. Tévednek, akik azt hiszik, hogy a szimbólum csak valamely gondolat kifejezése: ellenkezőleg, a szimbólum az elsődleges lelki tény, és a gondolat csak gyenge kifejezése a szimbólumnak” - így Babits. Recenzens csak azért hozakodott elő eme idézettel, mert mostanában két vaskos esszé-monográfiát forgatott, lapozott igyekezettel, Losonci Miklósnak a közelmúltban megjelent dupla tanulmánykötetét Adyról: A képalkotó Ady-t és a Képek Ady prózájában című összefoglaló jellegű munkákat. Negyven év kutatásaira épül a két - elsősorban komparatív, összehasonlító jellegű - könyv, amelyekben a tanulmányok szerzője müvészetttörténeti-literátori- civilizációhistorikusi minőségében a mégiscsak elsősorban szimbolikus-látomásos lírikusként ismert Adyt elemzi, az Ady-mű fölfejtetlen szálait próbálja elvarmi. A „magyar mágikus” (ahogyan műveiben és elméleteiben látomásos volt máshogyan az ír Yeats, noha természetesen Ady nem sorolható az ezoterikus szimbolisták közé, vagy ki tudja) müve a hagyományos determinációknak nagyon is megfelel, hiszen az Ady-vers elsősorban a költői látomásra épül, s a képi és gondolati oldal nem elemeiben, hanem csak egészében felel meg egymásnak. A képsor tehát adott esetben a maga lehetséges teljességében, minden részletében szinte látomásszerűen kibontakozik (pl. Az eltévedt lovas). Losonci Miklósból elsősorban mégis a művészettörténész bújik elő, A képalkotó Ady című kötet bevezető része a költő és a képzőművészet kapcsolatáról értekezik. (A századelő művészete elképzelhetetlen egyébként komparatív vizsgálódás nélkül, annyira összefügg az irodalom, a zene, a képzőművészet, a stílusok és az izmusok összjátékaként.) Az esszéisztikusan tagolt felépítésű dolgozat nagyobbik felében szerző a költő képalkotását elemzi, az egészet beágyazva a kor stílusirányzataiba, kiemelve azt a lényeges momentumot, hogy Ady költészete összességében a század első évtizedeinek valamennyi irányzatából fölhasznál, elemeiben, kép- és szóhasználatában is. A festő erejű szavak, a költői szóteremtés, az evokáció, az Ady-kulcsszavak titkos információi egy óriás, komplex művet hoznak létre, az Ady-oeuvre-t. Külön fejezetet kap a kötetben Ady színvilágának elemzése, kitérve a költő kedvelt színeire, a vörösre, a feketére, az aranyra. A vörös, a vér színe, különösen fontos Adynál, mint a szerelem, az élet, a Nap és a tűz couleur-je, de mint betegségének szimbóluma is. A színek, mint a kozmikus rend alkotóelemei különösen fontosak a láttató erőnél, hiszen a lírikus ez esetben képzőművész, ha más dimenzióban is. A színrend vizsgálata nemcsak a költő Adynál fontos, de a prózaíróként kevéssé fontosnak tartott, de valójában a Nyugatosok prózájával egyenrangú alkotó novellistánál is. Losonci Miklós másik terjedelmes munkájában Ady prózáját vizsgálja megint elsősorban (de hangoztatjuk: nem kizárólag) a művészettörténész szemszögéből, vizsgálva a novellák gondolat- és formabőségét, az építészet és szobrászat jelenlété, a rajz, a grafika szerepét az elbeszélésekben. Kitér a monográfia Ady publicisztikai munkásságára is, utalásként a költő képzőművészeti kritikáira. Új Hevesi Napló 79
