Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - KÖZÉLET - Losonci Miklós: A magyar Szolzsenyicin
Losonci Miklós A m^5v|At* Szolrsempcm Nem tévedés: Rózsás János a magyar Szolzsenyicin. Csak annyi a különbség, hogy ő nem kapott Nobel-díjat, miközben halmozott érdemei régen inditványozzák számára a Kossuth-díjat. Története: Regény. Még inkább: Dráma. 1926-ban született Budapesten, ifjúkorától Nagykanizsán él. 1944-ben leventeként szovjet hadifogságba került. December 22-én, azon a napon Bajcsy-Zsilinszky Endre már a sopronkőhidai siralomházban várta kivégzését. Rózsás Jánost koholt vádak alapján elítélték, kilenc borzalmas évet töltött szovjet munkatáborokban. Ott megismerkedett a raboskodó Szolzsenyicinnel, aki klasszikus orosz írók müveit adományozta magyar barátjának. Sztálin halála után, 1953-ban szabadult, megírta szenvedéseiről a „Keserű ifjúság” és az „Éltető reménység” c. müveit, mely pontos dokumentuma, egyben írói teljesítménye az alkotás magaslatáig eljutó iszonyú megpróbáltatásainak. Egy köztörvényes elítélt, Duszja nővér mentette meg az életét, saját kenyéradagját adta a haldoklónak, tejet szerzett számára. E nagyszerű nő szerepét, jellemét is megírta „Duszja nővér” c. regényében. Végre ez is megjelent, mert első könyveit először egy müncheni kiadó jelentette meg. Érdekes és fontos lenne kiadni levelezését Szolzsenyicinnel és az ő első feleségével. Mindazonáltal a 2000. év komoly eseménye, hogy a Püski kiadó megjelentette Rózsás János „Gulag Lexikonát”, melyet évtizedekig gyűjtött, írt, emléket állítva magyar sorstársainak, akik közül oly sokan meghaltak, megőrültek, roncsokká váltak. Őértük és helyettük íródott e nagyszerű könyv, szerzője azon kevesek közé tartozik, aki megmaradt, s akit az iszonyú gyötrelmek az írói magaslatig emeltek. Határozott és tárgyilagos a mü hangneme. Nem gyűlölködik, de nem hallgat el semmit, méltó a mártírokhoz. Rózsás János megemlíti azt a gyalázatos megállapodást Sztálin és Rákosi között, hogy „ a nemzetközi szerződések ellenére a magyar hadifoglyokat nem adják haza, hanem visszatartják őket jóvátételi kényszermunkára. ” Emellett mondvacsinált ürügyekkel 1948-1951 között sok ezer magyar foglyot ítéltek 20-25 évi rabságra. Több tízezer áldozat közül Rózsás Jánosnak négyezer személyről sikerült adatokat gyűjtenie valami hallatlan megszállottsággal, hiszen erre kötelezte őt a szenvedőkkel föltámadó együttérzés. íme a rekviem: Az egeracsai születésű Benczik Sándor 1952. december 26-án, karácsony másnapján halt meg szovjet kényszermunkatáborban. Berecz Vendel gyöngyössolymosi egykori levente szerencsésebb volt. 1953. november 26-án hazatérhetett. A gyöngyösi Bodnár Lászlót Páter Kiss Szaléz ügyében ítélték halálra, Sopronkőhidán 1946 októberében kivégezték. Bognár Rezső is hazatérhetett 1953-ban Egeracsára Novoszibirszkből. A gyöngyösi Borosi Kálmán molnártanuló volt, ő is hosszú gyötörtetés után megmenekült. Egeracsáról sok fiatalt hurcoltak el. Szegény Hársfalvi György, ő Gyöngyösön született 1920-ban. Tüzér hadnagyként magyar-német tolmács volt a fronton, 1945 nyarán az odesszai börtön pincéjében kivégezték. Huszár József gimnáziumi tanuló volt Gyöngyösön, messze idegenben halt meg az egyik Gulag táborban. Soha nem tért haza. íme Dr. Kunovics László szócikke Rózsás János tömörítő fogalmazásában, egy nehéz sors fölemelkedését, kanyarjait összegzi: „Egerben született 1907-ben. Elektromos mérnök volt. 1931-ben a Szovjetunióba emigrált. Moszkvában az NKVD 1938-ban letartóztatta. A Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke 10 évi javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Pecsorán újabb három és fél évet kapott hozzá. Vorkutáról, a 9-es lágerből szabadult 1951Új Hevesi Napló 61
