Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - T. Ágoston László: Az a gyűrött, barna boríték
T. Ágoston László a óa^'n.a- /xorítéÁEltemettük Kopré Jóskát, Móricz Zsigmond egykori mindenesét. Nem kapott díszhelyet a Farkasréti temető művész parcellájában, sem posztumusz Kossuth-díjat, csak két négyzetmétert a Kerepesi temető félreeső sarkában a széltől zúgatott nyárfák alatt. Ennek is csak a felét, mert néhány éve már itt alussza örök álmát élete párja, a Mama. Igen, így nevezte a feleségét, aki - amíg e betegség otthon nem tartotta - oly gyakran elkísérte az irodalmi estekre, s hallgatta a fenegyerek Jóska gyémántként csiszolt verseit. Mert afféle fenegyerek volt ő, az utolsó népi író, aki a nagydorogi zsellérsorról indult neki, hogy megmássza az Olympust, és feljutott a csúcsra. Most is látom őt, amint fekete csikós pörgekalapját félrevágva, görbebotját szorongatva nekivág a pesti körútnak. A hetvenes évek végén találkoztunk. Egy üzemi lap szakosztályi rendezvényén Kesztyűs Feri festő és grafikusművész, közös barátunk, aki egyben üzemi újságíró is volt, megemlítette, hogy van egy művész társaságuk, a Móricz Zsigmond Kör. Amolyan laza, baráti társaság ez, irodalmárok és képzőművészek rendeznek kiállításokat, és a megnyitón felolvasnak néhány verset, novellát is. Látta, hogy megjelent néhány novellám a lapok irodalmi mellékletében. Nincs kedvem hozzájuk szegődni? Volt. Magam is társakat kerestem abban az időben. Olyan embereket, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, s éppúgy feszíti őket a közlésvágy és nyomasztja az irodalmi élet zártsága, mint engem.- No, hát akkor juttass el hozzám néhány novellát, én meg elviszem Kopré Jóskának - mondta.- Ki az a Kopré Jóska?- O a társaság irodalmi vezetője. Költő, nagyon jó költő. Móricz Zsigmond folyóiratánál, a Kelet Népénél volt mindenes. Igaz, hogy nem tartozik ma a divatos költők közé, de megbízhatsz az ítéletében, ért az irodalomhoz.- Nofene - gondoltam. - Megint egy újabb mindentudó cenzor... - Mert már kezdett elegem lenni azokból az irodalmi rovatvezetőkből, meg főszerkesztőkből, akik azt magyarázgatták, hogy az irodalomnak nem az a feladata a szocializmusban, hogy állandóan csak a negatívumokat hánytorgassa. Annyi szép és jó van az életünkben, azt kell megírni! De azért vittem neki néhány novellát. Legföljebb majd igyekszem elfelejteni az egészet... Feri beletette egy barna borítékba, ráírta, hogy Kopré József újságíró részére, és otthagytuk a Blaha Lujza téren, a Hírlapkiadó portáján. Néhány nap múlva megjött a válasz ceruzával írva a barna borítékra. „Feri! Ez a fiú tehetséges, bízzuk rá, melyik 2-3-at akarja fölolvasni! Mind jó írás! Kopré.” Többször költözködtem azóta, s a hurcolkodásnál sok minden felesleges lomnak bizonyult. Ezt az itt- ott meggyűrődött, öreg, barna borítékot azóta is ereklyeként őrzöm. Kopré Jóska ereklyéjeként. Nem emlékszem már, hol volt az első kiállítás, ahol én is szerepeltem. Arra sem emlékszem, melyik novellát olvastam föl, de arra igen, hogy kezem-lábam összeakadt, amikor a közönség elé léptem. Jóska volt a műsorvezető. Látta a lámpalázamat. Nyugtatgatott, biztatott, s rábólintott, amikor jól csináltam. Jól tudta ő, hogyan lehet bátorságot önteni a tapasztalatlan fiatalemberbe, hiszen majd’ húsz éven át tanár is volt. Evekig jártunk együtt már nemcsak Pesten, hanem a környező falvakban is. Lassan kialakult a kis csapat: Kopré, Hunyadi Pista, Kende Sanyi, Gyevi Karcsi, Barcs Jancsi, s olykor mások is. Új Hevesi Napló 45
