Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Kelemen Erzsébet: Hexameron
próbálgatná. Majd magához ölelte a nőt. - Te nem zavarod meg a folyó nyugalmát, Anna, hanem teljessé teszed. V. Az illatos szellőrózsa kerekded levelei megremegtek: nesztelen feltárult a táj. A szirmok békéje. Az aranykalász-ringatódzás. A megnyílt tengerek. S bíborpirosba nyitotta virágát a tavaszi lednek. Ebbe a szikrafényes csendbe mégis beleszőtte magát észrevétlen a bizonytalanság.- Félek - szólalt meg Anna, s a férfi karjaiba simult egészen. - Minden találkozás magában hordozza az elvesztés fájdalmát - folytatta mély sóhajjal. - A széthasítottságot. Az elhagyatottságot. Az örök magányt.- Ha szeretünk, sebezhetőkké válunk - simogatta meg a férfi a nőnek vállaira leomló, hosszú haját, s engedte, hogy az időtlenségbe nőjön a meghitt pillanat. - A szenvedés végigkíséri életünket - folytatta egy kis idő múlva. - Alakítja, formálja bensőnket, s megedzi a lelket. A legcsodálatosabb dolgok, a legnemesebb érzések a fájdalomból születnek! Megfogta Annának az arcát, s gyöngéden maga felé fordította:- Gondolj csak a gleccserek által kivájt gyönyörű fjordokra! A szeszélyes hullámok erejére! A megformált partokra! A sziklafalakból faragott ívekre, a tűhegyes csúcsokra! A föld alatti folyosók, a meseszép barlangtermek is a felszín alatti hasadékok fájdalmas tágulásából jönnek létre. A cseppkőtitkok pedig az aláhulló vízcseppekből, a mészkő könnyeiből épülnek. Ne feledd, Anna! — nézett mélyen a nő szemébe. - A nagy dolgok vajúdva születnek, akár a hegyek, s merész, vonzó magaslatokká a szél, a víz ereje, a szenvedés koptatja őket. VI. Anna kezébe vette a gömböt. A földgolyóra emlékeztetőt. A lombfényű messzeség varázsát. Vulkánok kármintűz erejét. S a férfival együtt nézte a nyíló leandereket. A magányos folyókat és sziklaerdőket. A finom szinámyalatot. A molyhos- rozettás havasi gyopárt, a sárga tárnicsot. A csillagfényben fürdő karcsú hegyormot.- Egy élet... - Az életed - jegyezte meg a férfi.- Igen, önmagam - mosolygott Anna. - Egy előtted teljességgel feltárult világ. S tóezüst lepellel betakargatta, hogy más meg ne lássa a titkot.- Fogadd el, kérlek, s vigyázz rá! - nyújtotta át a kincset. - Neked ajándékozom. A férfi átvette. Szorosan magához ölelte. S az álmok egymásba ringtak. A dús erdők, a csipkézett szirtek. A forró leheletben összekapcsolódtak, mint apró gyöngyszemek, a színek. 34 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
