Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Hinni vagy nem hinni?
,'ffl/siSM /f/ss.s/s? III. Talán nem kellene ennyit filozofálni a hit kérdésein, jobb volna egyszerűen gyakorolni, nem pedig magyarázkodni, mondhatná valaki, s talán igaza is van. A gond azonban az, hogy nap mint nap vitára hívnak azok, akiknek ennyi okfejtés sem volt elég ahhoz, hogy megértsék: nem azonos síkon mozognak gondolataink, illetve a probléma az, mely nem azonos szinten jelentkezik. Mindezidáig nem sikerült megértetni a hit tagadóival, hogy a hit a lélekben lakik, a kétségek pedig a szívben, ami nem ugyanaz. A lelkünk mindig tiszta marad, csupán a földi lét következményei rakódhatnak rá, mint a környezetünket megülő por, de ez belső értékeinket nem érintheti; halálunkkal szertefoszlik egykoron, és múló emlék lesz csupán a túlélő lélek számára. A gondolat fészke az agy, ezt is tudjuk, és ez sem azonos a lélekkel, mert hiszen lehet csúnyákat gondolni, amikor megharagszunk, de a lélek gyakorolhat akkora önkontrollt, hogy vissza tudja tartani az embert azoknak tettekre váltásától. Van, aki azzal érvel, hogy az istenhit azért nem állja meg a helyét, mert akkor ki kell zárnia az evolúció lehetőségét. Ha viszont hisz valaki az evolúcióban, akkor nem lehet hívő, mert hiszen a kettő egymással ellentétes fogalom. Mindez ismét csak a fent említett síkok összecseréléséből adódik, továbbá abból a prekoncepcióból, mely spekulatív alapon akarja „megfogni” a jámbor híveket, afféle tudományos érvekkel riogatva őket hitük megőrzésétől. És ezzel elérkeztünk egy fordulóponthoz, melyen definiálni kell, ki milyen koncepciók vagy prekoncepciók alapján igyekszik vitatkozni. Hosszú évek tapasztalata mondatja velem a következőket. A vallásos ember megpróbálja megérteni, mit is érezhet nem vallásos társa, és csodálkozik azon, hogy ami a számára érzelmileg tiszta, márun ár kézzelfogható bizonyosság, az mások számára nem létezik, sőt ádáz viták és olykor vad és durva támadások, netán gúny tárgya. A nem-hívő viszont megpróbálja mindenáron meggyőzni hívő társát arról, hogy amiben hisz, az nem létezik, és ennek érdekében minden létező „fegyverét” bedobja a vitába, még ezt a tudományos spekulációt is. Tehát a cél a meggyőzés és a lebeszélés valamiről, amit ő nem ért. Normális esetben nem szükséges egymást meggyőzni arról, amiben mi hiszünk, elfogadtatni még kevésbé, mert hiszen a világ attól kerek, hogy ahányan vagyunk benne, annyifélék vagyunk. Ergo illik tiszteletben tartani egymás nézeteit. A vitát le lehet zárni azzal is, hogy tudomásul vesszük: társaink más nézeteket vallanak, mint mi, és ettől a világ nem dől össze. Ez a cikksorozat voltaképpen azért indult, mert hiszen az arányok hosszú évtizedekig teljesen eltolódtak a hitetlen nézetek javára és irányába, míg a hívők alig jutottak szóhoz, és ezáltal egyfajta torz kép alakult ki a különféle társadalmi rétegekről, azt a hamis illúziót keltve, mintha Magyarországon alig lennének hívők, csupán egy csekély rétegről volna szó, melyet az egyház tart bűvöletében, erőszakos módon ragaszkodva hajdani pozícióihoz. Mind a mai napig alig jelent meg valami arról az újkori boszorkányüldözésről, melyet ráadásul hitetlenek vittek véghez, a szocializmus építése címszó alatt, és amelynek eredménye (vagy nevezhetjük káros mellékterméknek is) az a lelki nincstelenség és igénytelenség, mely társadalmi szinten a mai kor emberét körülveszi. Nos, az imént említett hitüldözési rögeszmék eredménye az a keresztényellenes „újhullám” is, mely azok köreiben szedi áldozatait, akiknek már a szülei is áldozatok voltak. Szenvedő alanyai annak a mindent elsöprő, letaroló, agresszív indulatiságnak, melyet a Új Hevesi Napló 69
