Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖZÉLET - Tölgyesy I. M. Ludovika: A Szent Terén Intézet krónikája
fogadószobájában: Kodály Zoltán és Szegfű. Szegfű játszotta a Mester akkor készülő miséjét, Kodály pedig korrigálta. Közben egyik találatot a másik után kaptuk. Lyuk tátongott az iskola tetején, s alig rá 10 percre a kápolnatető is találatot kapott. Ez már Virginia nővért is magához térítette a zenei mámorból, s bátortalanul megszólalt:- Tanár úr, talán menjünk le!- Pszt! - hangzott a gyors válasz -, tartsa csak azt a fxszt! -, s a halhatatlan művész tovább komponálta viharos miséjét. A kápolnatetőt átütötte a bomba, és a padban robbant. Kis bomba volt, éppen csak egy pad ment tönkre. Milyen jó, hogy az ablakokat előző nap leszedtük! Január 16. Ugyanolyan vészes nap volt, mint az előzőek. Az Andrássy úton már járni nem lehetett a tankoktól és a harckocsiktól. A nagytemplom ismét két találatot kapott. Öreg házunk megviselt tetőzetét is két újabb tátongó seb érte: egyik a mosókonyha szárítópadlásán, a másik a nagymama hálója fölött. Sajnos nagyon sok ruha száradt a padláson, lepedők, nővéringek. S bizony, rostaszövet lett belőlük. Flóra nővér pl. 189 lyukat számlált meg az ingén. Azt a hírt hozta valaki, hogy megérkeztek a felmentő csapatok. Január 17. Reggel a felmentő csapatokban bízva, kissé nyugodtabbak lettünk. Pedig pokoli táncot járt körülöttünk a pusztulás. Az utcára már szinte kinézni sem lehetett, mégis voltak, akik állították, hogy a Halló büfénél már oroszokat láttak. Délelőtt 10 óra tájban a vészátjáró falát megkopogtatták a túlsó házban, s mi riadtan szóltunk át: Csak nincs valami baj? Nem volt semmi baj, csak emberbaráti kötelességet véltek teljesíteni azzal, hogy kibontják a vészátjárót, hogy ezen át hozhassunk kenyeret a gyermekeinknek az utcán keresztül már meg nem közelíthető Glásner péktől. Nagyon meghatódtunk a figyelemtől, drága jó kedvesnővérünk még örömkönnyeket is ejtett az önzetlen emberi jóság eme megnyilatkozásán. Lelkendezve bontottuk a falat, de egy-egy descartes-i kételkedő gondolat azért átsuhant a lelkűnkön, hogy hátha a kenyéren kívül valami másnak is nyitunk most kaput. Edita nővér át is bújt a lyukon egy kosárral, s kaptunk is két kosárra való finom békebeli kétszersültet, melyet kicsi és nagy egyforma ovációval fogadott. Néhány vekni kenyeret is kaptunk. Este 6 óra felé vacsorát készítettünk: kenőmájast kenyérrel és vöröskáposztával töltött savanyú paprikával. A vacsorára azonban már nemigen jutott idő, még kevésbé étvágy. A vészátjárón keresztül a Glásner egyik alkalmazottja átjött és lelkendezve mondta, hogy rögtön itt lesznek az oroszok, ne féljünk, maradjunk nyugodtan a helyünkön, az oroszok nagyon jó emberek. Megdermedve vártuk a jó embereket. Öt perc múlva földrengéshez hasonló dübörgést hallottunk, majd megjelent a lyukban egy puskaszurony, majd egy kucsmás fej, s végül vigyorogva felegyenesedett egy hatalmas orosz. Éppen hogy csak körülnézett, s máris ment tovább, hogy helyet adjon az utána jövőknek. Nem sokáig nézgelődtek, látszott rajtuk, hogy sürgős dolguk van. Tolmácsot kértek. Jött is ft. Sebestyén úr. Elkérték az összes kulcsot. Meglehetősen bizalmatlanul kezeltek bennünket. Az óvóhely ajtajához puskás katonát állítottak őrnek, s mi többé nem hagyhattuk el az óvóhelyet. A vészátjárón át pedig csak úgy özönlött az orosz. Fogalmunk sem volt, hogy' mit csinálnak fönn, mert hiszen az óvóhely foglyai voltunk. Egész éjjel felöltözve ültünk, mert a ruszki- járás csak nem akart megszűnni. Ezek a későbbiek már nem siettek arra, hogy jól körülnézzenek, leüljenek, és hogy elszedjék a férfiak óráit. Egyik-másik még nem látott nővért, mert igen nevetségesnek találta a kalapunkat. Volt olyan is, aki megfogta, sőt akadt 52 X. évfolyam 5. szám - 2000 május
