Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Neveltetésünk gyengeségei
Ilin rá wsk i 1 llagdo lm lime£tetáui*tk yqetupe&éyec Szürkeállományunk és iskolarendszerünk tekintetében igen sok közhely hangzott már el rólunk, magyarokról. Mindkettőt irigylik tőlünk, a külföldiek és magyar honfitársaink egyaránt, de nem sokat tudnak kezdeni vele. Valljuk meg, mi sem. Hogy produkcióinkban mennyi szerepe van a jó genetikai adottságoknak, mennyi az iskolai oktatásnak, azt nem tudni pontosan, az viszont egészen bizonyos, hogy a kettő együtt adja azokat a jó lehetőségeket, melyekkel a tehetséges magyarnak csupán élnie kell. Van egy harmadik tényező, mely legalább olyan fontos, mint az előbbi kettő, és enélkül nemigen lehet sikeres valaki: a jó családi háttér. Miközben nálunk a „modernizáció” és europaizáló törekvések következtében már- már elkezdték lebontani, alapjaiban megrengetni az egyik legfontosabb szellemi tőkénket, a magyar iskolát, és helyette bevezetni a szülőhazájában már levitézlett amerikai módszert, miközben az amerikaiak azt kezdték fontolgatni, hogy a túlzott liberalizáció helyett, mely előbb-utóbb anarchiához, de legalábbis mindennapi iskolai fegyelmezetlenséghez vezet, bevezetik a germán típusú iskolarendszert, illetve annak módszereit. Aki megélte gyermekkorában, emberi élete legaktívabb és legmozgékonyabb korszakában, hogy órák alatt karba tett kézzel kellett ülnie, vagy hátratett kézzel, aki emlékszik, milyen volt az, mikor még a kamaszos mosolygásért is rászóltak, netán ráüvöltöttek, az nemigen fogja ünnepelni ezt az ötletet, hanem ellenkezőleg, tisztában van azzal, hogy a helyes pedagógia mindenképpen félúton van a német és az amerikai módszer között. Vagyis úgy véli, hogy sem a túlzott szigor, sem a túlzott liberalizmus nem helyes. Ahogy a lelki terror nem fogadható el, ugyanúgy az sem, hogy a tanuló a minimális órai fegyelemnek ne tudja aláverni magát, azaz ki- s be mászkál az óra alatt, s ha úri kedve úgy tartja, akár oda sem figyel a magyarázatta. Természetesen minden pedagógiának vannak értékes elemei is, melyet mindenképpen helyes átvenni, így az amerikainak is. Önérzetesnek, öntudatosnak neveli a fiatalokat, önbecsülésre nevel, és elemi jogként tanítja a demokráciát, melyet az amerikai gyermek szinte az anyatejjel szív magába. Enuek legelső és legfontosabb princípiuma ez: Legyetek büszkék arra, hogy a világ leghatalmasabb országának polgárai vagytok! Bárhová mentek, mindenütt a hazátokat képviselitek, és ehhez méltóan viselkedjetek! Félretéve a világhatalmi törekvéseket és azoknak már ifjúkorban való tanítását, a fentiekből mindenképpen értékelendő az az alapállás, mely azt sugallja az egyébként még kialakulatlan és kiforratlan egyéniségű fiatalnak, hogy legyen büszke a hazájára, az állampolgárságára. Vagyis épp ellenkezője mindannak, amit nálunk fél évszázadon keresztül tanítottak, t.i. hogy a hazafiság, a nemzetiség hangoztatása nacionalizmusnak minősül, azaz káros és egészségtelen érzés. Természetesen mindenki tudta, hogy ez nincs így, mert miféle ember az, aki szégyellj a hovatartozását... Hazátlan, család- és társadalomellenes, nemzetietlen, és alapvetően és általában nincs tisztában önmagával, sem az őt körülvevő világgal. Aki megtagadja önmagát (márpedig szülőhazánk, őseink, szüléink, családunk megtagadása mindenképpen egyfajta önmegtagadás), az lelkileg soha nem lehet egészséges. Tehát nem is taníthat egészséges viselkedésre másokat. A két nézet szembeállítása azért szükséges, és épp manapság, mivel ez a két nézet találkozik és ütközik nap mint nap körülöttünk (és bennünk), lévén, hogy ismét egy idegen kultúrát akarnak ránk erőltetni, melyet az értelmes magyar egyébként csupán 48 X. évfolyam 5. szám - 2000 május
