Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Amerigo szerencséje
De ezt így senki senkinek nem merte kimondani. Még önmagának se fogalmazta meg egyértelműen, csak úgy, félszavakban, félmondatokban. Nehogy valaki azt mondhassa rá, hogy irigy a másik sikerére. Különben nem is irigy, csak végre neki is járna már valami... eh... Még az amúgy szókimondónak tartott Kovácsné, a történelemtanámő is csak hazafelé ballagva suttogta el kétségeit Ilonkának, a földrajztanámőnek, aki immár huszonöt éve volt a legjobb barátnője.- Nem azért mondom, édesem - mondta, s körbenézett, nehogy illetéktelen fülekbe jussanak a szavai -, de tudod, mennyi időmbe került, mire egyáltalán ki tudtam választani a megfelelő tankönyvet? Megfelelő... No hiszen... Aztán felkészülni az órákra... Amerigo meg csak besétál, leadja az ezeréves szövegét Michelangelóról, meg a kubistákról, kitesz egy köcsögöt az asztalra, lerajzoltatja, és annyi.- Mondd, kedvesem, tanítottad te már Oroszország gazdasági földrajzát? - búgta a másik sokatmondóan. - No, hát akkor én nem is mondok többet. És ennek az Amerigónak még dolgozatokat se kell javítania. Érted? Egyetlen darab rohadt dolgozatot se! A pótvizsgákat már szóba se hozom...- Tudod, én évfolyamelsőként végeztem az egyetemen - sóhajtott föl Kovácsné. - A prof. bent akart tartani tanársegédnek. Felajánlotta, hogy együtt folytathatnánk a középkor kutatásait. Külföldi szaklapokban publikálhattam volna. Meghívtak volna vendégelőadónak Párizsba, Londonba, vagy akár Amerikába is. Ez lett, na... kár szót vesztegetni rá. Az iskolának szóló levelet az igazgató kitűzte a hirdetőtáblára azzal a megjegyzéssel, hogy ez minden további értesítés helyett kiállítási meghívóul is szolgál. A tábla előtt minden kolléga fogadkozott, hogy mindenképpen elmegy, inkább átrendezi a programját, de ezt nem hagyja ki. Volt, aki tényleg elment. A tornatanár még két diákot is elvitt a saját kocsijával. A srácok nagyon büszkék voltak a tanárukra, és őszintén lelkesedtek, mert a két utolsó óráról ellóghattak. A tornatanár keble szintén dagadt a büszkeségtől, hiszen Amerigo barátja volt, és ő is azon kevesek közé tartozott, akiknek nem kellett dolgozatot javítaniuk. A megnyitó beszédet felolvasó hivatalnok következetesen Tóth Mihálynak nevezte a nyertes pályázót. Az egyik diák hangosan fölnevetett, mire ő méltóságteljesen fölnézett a papírjából és megkérdezte:- Hallott valami mulatságosat? Ossza már meg velünk is!- István - súgta a tornatanár félhangosan.- Kicsoda? Én?- Nem. A kollégám, a nyertes.- No, jó, hát akkor fáradjon ide, és olvassa föl maga, ha jobban tudja! - Ezzel gyorsan kiosztotta a borítékokat és elment. Amerigo meg a felesége csak álltak a díjnyertes kép mellett és vártak. Néhány ismerős vonult el előttük a nemzeti tantervről vitatkozva. Egy másik csoport a terem közepén a kétezres dátumváltás számítógépes problémáiról csevegett. Aztán a tornatanár integetett nekik a büfé ajtajából. Amikor odaértek, fejcsóválva mondta:- Csak integetek, integetek, ti meg rám se bagóztok! Közben elfogyott a sajtos rúd, kihűlt a kávé. Ezt a két szalámis szendvicset is alig tudtam megmenteni.- Kocsival vagytok, Pista? - sodródott hozzájuk a matektanár.- Nem, ma BKV-zunk. A pohárköszöntő miatt...- Ja, persze. Elvinnélek, de tele a szekér. No meg a nejem még vásárolni is akar. Tudod, milyen ritkán jut el az ember a belvárosba, ilyenkor aztán mindent be kell pótolni. Új Hevesi Napló 23
