Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 4. szám - KÖZÉLET - Bakacsi Ernő: A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről
agrárproletárrá, és vagy nagyobb gazdáknál dolgozik, vagy állami gazdasági dolgozó lesz. A kettő között megfogalmazásban, státuszban van különbség, de megélhetési szempontból semmi. A második esetben - ha tsz-be lép - látszólagos tulajdonos marad, de létbizonytalansága, elesettsége még nagyobb. A 40-es évek végén, 50-es évek elején alakult tsz-ek a magyar mezőgazdaság megcsúfolói voltak. Miért? Mert a fenti módon, kényszerűségből alakultak. Felajánlott földön gazdálkodtak, amit vagy a földhöz juttatott kisparaszt, vagy a kulák ajánlott fel. A jobb feltételekkel rendelkező nagybirtokokból állami gazdaságot csináltak. A tönkretett, agyonadóztatott kulák, aki már nem bírta a terheket, nemlépett be a tsz-be. Ezek az emberek felajánlották földjüket az államnak, ők maguk pedig - ha nem ültek börtönben - elmentek az iparba dolgozni, ekkor kezdődtek a nagyobb állami beruházások, mint Inota, Kazincbarcika, Sztálinváros, stb., vállalva a szörnyű állapotú munkásszállásokat, a kéthetente, sőt havonta történő hazautazást, hogy családjuk tengődni tudjon, és hogy megszabaduljanak a zaklatásoktól. Ezek a tsz-ek kis területen — 100-200 kh - gazdálkodtak, kis létszámmal - 15-20 fő. Technikai színvonaluk sem volt jobb a környező parasztokénál - legfeljebb traktorral szántottak -, vagy még olyan sem. Nem volt megfelelő a vezetés, különösen szakmai téren. A volt agrárértelmiséget, gazdatiszteket osztályidegennek minősítették. Akiket nem börtönöztek be és nem internáltak, mint osztályidegenek, csak segédmunkások lehettek, a kevés megbizható állami gazdaságba kerültek. Új agrárértelmiség pedig még nem volt. A tsz-be kényszerített agrárproletárok pedig nem értettek a gazdálkodáshoz, rosszul dolgoztak, vagy nem is akartak dolgozni. Ezzel kapcsolatban itt elmondok egy sztorit. 1962-ben a nagyrédei tsz-ben az egyik tag hozzáállásával, viselkedésével elégedetlen voltam, negatív példaként kilógott a tagok sorából. Frecska Sándorral (a későbbi kitűnő tsz-elnökkel) beszélgetve valahogy szó esett róla. Mire Sanyi: Ne csodálkozz rajta, ez ilyen ember. Az egyéni korban egyik alkalommal nálam dolgozott napszámosként. Este kifizettem a napszámot, másnap is kellett volna - akkor éppen sok volt a munka -, mire így szólt: holnap nem jövök. A ma keresett pénzen veszek egy kiló zsírt és annyi kenyeret, hogy a család három napig tud mit enni. Ha ez elfogy, majd jelentkezem. Ennek az embernek három gyereke volt. Aki így áll a munkához, családja megélhetéséhez, azzal nem lehet szocializmust építeni vagy a tsz-ben becsületes munkát várni tőle. Az ilyennek csak parancsolni lehet, és csak kényszerűségből dolgozik, ha lehet, kihúzza magát a munka alól. Bizony, ezekben a kis tsz-ekben lévő tagok zöme ilyen ember volt. A munka könnyebbik végét fogták meg és loptak. Ilyen kis gazdaságban csak kollektiven lehet lopni. Ezt is tették. Közel hozzánk - Szabó Regina tanyáján és földjén - is gazdálkodott egy ilyen tsz. Emlékszem, egyszer kaptak 100 db anyakocát, gyönyörű jószágok voltak. Hogy ezeket hitelből vették-e vagy támogatásként ingyen kapták, nem tudom, akkor ilyen témák még nem foglalkoztattak. Valószínűleg kapták, hiszen akkor az állam szinte feltétel nélkül támogatta őket, mert bizonyítaniuk kellett volna a parasztság felé, miközben a kulákot és a középparasztot továbbra is sanyargatták, növelték a beszolgáltatást. A 100 kocának egy év múlva legfeljebb a fele volt meg. A szakszerűtlen gondozás következtében elhulltak, illetve levágták őket. Azt sem várták meg, hogy a szaporulatból neveljenek hízókat. Anyakocát leölni a teljesítőképesség csúcsán!... egyszerűen bűn, a kulák, ha csak egy süldőt vágott le feketén (engedély nélkül), becsukták érte. 62 X. évfolyam 4. szám - 2000 április
