Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Baráz Csaba: Egy fölösleges könyv
Könyvünkben Az Eger-völgy kőzetei és ásványai című fejezetben - igen zavaros szövegkörnyezetben - újból találkozunk a Délnyugati-Bükk óceáni kéregmaradványaival: ,,A Bükk fő gyűrődése az Alpok és Kárpátok főtömegének idejében ment végbe, azaz az alsó- és felső kréta között. Ezeknek a mozgásoknak következtében diabáz, gabbró, wehrlit (itt már helyesen írva) tömeg nyomult az alsó triász üledéke közé. ” (16. oldal) A fentebb „karbonkorinak” nevezett (a karbon egyébként nem földtörténeti kor, hanem: időszaki) üledékek itt már alsó-triász korúnak vannak feltüntetve. Ebben az idézetben az a fatális tévedés, hogy a szarvaskői magmatitok keletkezését a Bükk kőzeteinek meggyűrődésével, a hegység képződésével hozza összefüggésbe! Az Eurázsiái hegységrendszer kialakulása a kréta időszakban kezdődött, ekkor indult meg a lemeztöredékek vándorlása, egymásra torlódása, ezt követően pedig az Alpok és Kárpátok takaróinak képződése, a kőzetösszletek felgyürődése. A Bükki egység takaros szerkezete is a krétában keletkezett, a Tethys Mellétei-medencéjének bezáródása miatti ütközés (kollízió) következtében. A felsőkrétában regionális gyűrődés és metamorfózis érte a takarók képződményeit. Ez eddig rendben is van, csakhogy a Bükköt felépítő kőzetek két nagyobb szerkezeti-rétegtani csoportot alkotnak: a triász képződményeiből felépülő ún. bükki paraautochtont és a szarvaskői-mónosbéli takarókat. Az Eger-patak menti magmatitok ez utóbbihoz tartoznak és keletkezésük is egy óceáni ág felnyitásához kötődik - mint azt fentebb jeleztem - és semmiképpen sem a hegység szerkezetének kialakulásához! *** A Bükkalja legelterjedtebb kőzettípusa a riolittufa, ami egyáltalán nem utóvulkáni képződmény (mint ahogy a 27. oldalon olvashatjuk)! A bükkaljai vulkáni kőzetek a miocénban zajló heves vulkáni tevékenység nyomán jöttek létre. Kémiai összetétel alapján riolitos, dácitos és andezites kőzetek keletkeztek, melyek különböző megjelenésüek: laza ártufa képében éppúgy felszínre bukkannak, mint közepesen összehegedt tufa vagy kemény ignimbrit képében. A bükkaljai kőkultúra kialakulását a nagy területeken fellelhető, könnyen faragható riolittufa tette lehetővé. A bükkaljai fülkés kőtornyok, sziklakúpok, az ún. kaptárkövek anyaga is zömében a szárazföldről a tengerbe hordódott és ott összevegyült, ún. összemosott tufa. A kaptárkövekről, ezekről a siroki Vár-hegytől a kácsi Kecske-kőig sorjázó vakablakos sziklákról, sajátos karakterű tufatomyokról - melyek egyszerre tekinthetők jelentős természeti és kultúrtörténeti értéknek -, csupán négy helyen történik említés, holott a bemutatott kistérség számos településének (Sirok, Egerbakta, Egerszalók, Demjén, Eger, Noszvaj, Ostoros) határában megtalálhatók. *** Az Eger-völgy hévforrásai című fejezetben is találunk néhány badarságot. „A Bükköt felépítő ókori és középkori rétegek a törések mentén a mélybe süllyedtek, ott felmelegedtek. A süllyedt medence mélybe került rétegeiből tör Jel a víz. A Bükk inkább vízáteresztő eocén és triász mészkőből áll, a csapadékvíz rajta átszüremkedve mint hideg talajvíz keveredik a mélyből feltörő melegvízzel, s mint langyos víz jut a felszínre. ” (21. oldal) Elképzelhetetlen, hogy a mészkőrétegeken átszüremkedett csapadékvíz, mint „hideg talajvíz”, hogyan keveredik a mélyből feltörő melegvízzel?! Itt talajvízről szó sincs! A Bükk, mint karsztos hegység és az előterében mélybe süllyedt, többnyire vízzáró kőzetekkel fedett karbonátos kőzetek egy egységes karszt-hidrodinamikai rendszert képeznek. Talán érthetőbb lett volna úgy fogalmazni, hogy ennek a hatalmas karsztvízkincsnek a tápterületét a hegység felszíni karsztos kőzetei jelölik ki: itt történik a vízutánpótlás, a csapadékvíz elnyelése. A második egység az átmeneti öv: Itt játszódik le a hegység felől áramló ásványi sókban szegény, hideg karsztvíz (nem pedig talajvíz) és a 30 X. évfolyam 4. szám - 2000 április
