Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Most már minden csendes

TIPIR

'ywr ^3qfC'-JQCffiai/mefc m/msS#?/ aáeruÁi

Most már minden csendes, aludj, kis levente.

Haragja múltán vigyáz rád a Nagy Testvér, ne sírj kis csecsenke.

Messze még a hajnal, még tart a vérgőzös lakoma, de te aludj. Átölel Segesvár csendje, ki szólni mer, halállal lakói ma.

Harang is konghat, a karthágói, a győző zászlót tüzet, költő is akad, ki fennen szól: elcsitultak a torkolattüzek. Tavaszodván, a fű majd újra serken, zápor mossa a hült vért, ordó virít a széles mellen,

Prágáért, Budapestért, Groznijért.

Mosdik a Föld.

Bombatölcsér-tócsa szelíden pillog az égre, csipkebokor lángol, mintha az is égne.

Tavasz van, áldott, s hol az akna rekettyésbe vágott, kifordult tövével átlyukasztja a világot.

Tente, baba, tente,

aludj kis levente. A mesének vége,

az ágy vetve vár.

Apád, bátyáid, mind alusznak - felmentek az égbe - feledd hát őket már!

Nevük - ha volt - nem őrzi óda. Lesznek - holtukban - rablók, bitangok. Hallgat a szájas Európa, s osztogat bitón nyert földet és rangot.

4

X. évfolyam 4. szám - 2000 április