Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 3. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC - Jámbor Ildikó: Ki veszi fel a frakkot, ha felnő?

A Légy jó mindhalálig egri előadása - három hónap után elmondható — kedvező fogadtatásra talált, noha rendhagyó térszervezéssel, a Megyei Művelődési Központ nagytermében nem a legideálisabb körülmények között került színre. Az előadás tehát jó és emlékezetes. Azt is mondhatnánk, pótolja a regényt, elolvasását. S ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, azt is be kell ismernünk, ha a tizenéves korosztály így nem találkozna Móricz müvével másképpen sehogy. Manapság a gyerekek keveset olvasnak, kevesebbet, mint bármikor, s örülhetünk, ha a magyar klasszikus műveket legalább címről felismerik. Azon is érdemes töprengeni: vajon igaz-e, hogy Móricz és Nyilas Misi fölött eljárt az idő. A darabban Valkay tanár úrnak van egy mondata. Mikor Viola kisasszony azon töpreng, hogy vajon eljön-e az idő, amikor Sanyika addig jut a tanulásban, hogy beiratkozhat jogra, s nemesi rangjához illően a frakkot mindenképpen fel fogja venni, a tanár úr ráfelel: Nyugodjon meg, Viola kisasszony, a frakkot mindenképpen fel fogja venni! No, ilyen világot élünk manapság is. Mintha egyre kevesebben hallanák meg Misi szájából az intést: Légy jó, légy jó mindhalálig! Az egri előadás életszerű jelenete: a Török-família Tatár Gabi, Sata Árpád, Váli Zita Fotó: Majoros Tamás Új Hevesi Napló 83 Várhelyi Dénes és Venczel Valentin a tanári kar Fekete Márta, Lisztóczki Péter és Tatár Gabi

Next

/
Oldalképek
Tartalom