Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - KÖZÉLET - Bakacsi Ernő: A szocializmusról II.
Bdkacsí Ernő A szocializmusról ii. Úgy tanították, hogy a szocializmust építő országok a gazdasági problémájukat meg tudják oldani. Integrálják a termelést, az egymás közötti export-import biztosítja a fejlődést, az elégséges javakat. Nem lesz pénzügyi probléma, nem lesz tőkespekuláció és gazdasági válság sem. Ezekből semmi sem bizonyult igaznak. Ha ezen országok gyorsabban fejlődnek, ha elérik vagy megközelítik a nyugati termelési színvonalat... talán akkor valami igaz lett volna belőle. De így... Nézzük csak: az integráció a termelésben valamennyire működött, de sok megállapodást nem tartottak be, a tervgazdálkodásban nem érvényesültek kellőképpen a piac szabályai, anomáliákat, hiánygazdálkodást eredményezett. Kereskedni kellett a tőkés országokkal is, hiszen nem volt minden kapható a táboron belül, vagy nem olyan minőségben. Exportálni sem lehetett csak a táboron belül, mert vagy a termék volt rossz minőségű, vagy az importőr nem tudott fizetni. Hitelek kellettek, melyeket - tőkehiány miatt elsősorban nyugatról lehetett beszerezni. Ha pedig a rossz integráció miatt nem érvényesülnek a piaci szabályok (eltérített árak), de a kereskedelem az áru- és pénzpiacon világméretű, akkor a világ gazdasági törvényei érvényesülnek. E törvényekben pedig egyelőre érvényesül a piac szabálya, a túltermelési válság, a tőkespekuláció. Ezek markánsabb megjelenése romba dönti, mint ahogy tette is, a szocializmus építésének fenti tételét. Ha a szocializmus építésének alaptételeiben nem volna ennyi melléfogás, tévedés, még akkor is a kivitelezést elronthatná az emberi tényező. Mert azok sem voltak jobbak az alaptételeknél! Lehet, hogy éppen az alaptételekből fakadóan alakult igy. De ha feltételezzük, hogy becsületesebb, tisztességesebb emberek dolgoznak a kivitelezésen, akkor is elkerülhetetlen lett volna a bukás, csak később következik be. Sztálinról, mint emberről és vezetőtől ejtettünk szót. Az összes vazallusa — a szocializmus építő országok első embere - mind vakon követte és utánozta, szinte minden körülményt figyelmen kívül hagyva. Eluralkodott a személyi kultusz, kegyetlen diktátorok lettek, átgázoltak mindenen és mindenkin. Nem is csoda, hogy Európában - kivétel nélkül - mindegyiket gyűlölte saját népe, és más világrészen is alig van kivétel. Pályafutásuk befejezése is dicstelen, hiszen Rákosi Mátyást leváltották - 1956-ban a Szovjetunióba menekült, ahol élete végéig száműzetésben élt, csak hamvai kerültek vissza -, Todor Zsivkovot (Bulgária) a rendszerváltás után bíróság elé állították, bebörtönözték, Erich Honeckert (NDK) nem engedték vissza Németországba, távollétében elítélték, Ceaucescut (Románia) feleségével együtt kivégezték, az albán Enver Hodzsa ugyan természetes halállal halt meg, de az egész nép utálta, szobrát ledöntötték. A kínai Mao-Ce- tung - a kulturális forradalmával - Kina fejlődését évtizedekkel vetette vissza. Talán egyedül az észak-koreai Kim ír Szent siratta - halálakor - a nép őszintén. Aztán rövidesen ők is tapasztalhatták, hogy az imádott vezér több évtizedes uralma éhínséghez vezetett. Ilyenek voltak a tévedhetetlen nagy vezérek. Ők aztán gondoskodtak arról, hogy ilyenek legyenek a felső- és középszintű vezetők is. A negatív kontraszelekciót mesterségesen hozták létre, alakították így. Először csak arról volt szó, hogy az illető jó elvtárs legyen, hű legyen a párthoz, nem számított, hogy nem értett a rábízott munkához (sokszor nem is lett volna baj, ha a szakmai vezetést Új Hevesi Napló 69
