Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - KÖZÉLET - Szabó Zsuzsa: Mese M-ről
hallotta ezeket a fontos szavakat a televízióban január 22-én, a Magyar Bélyeg napján, feltehetően szövetségi tennivalóival volt elfoglalva második emeleti lakótelepi lakásában, ahol, ha a részeg szomszéd nem zavarta meg, késő estig nézegette kedvenc bélyegeit, vagy újakat tervezett. Nem volt számára szokatlan érzés, hogy perifériára szorul. A mese egy másik fejezetében már egyszer nemkívánatos személy volt, és azt is a rá jellemző bölcs belenyugvással konstatálta. Csak akkor tévedett ő, aki olyan éleslátó és okos egyébként, mikor azt hitte, hogy ez is megváltozik, mikor az egész világ megváltozik. Mentségére legyen mondva, nehéz volt akkor bármi rosszat is megjósolni, mikor mindenki tele volt lelkesedéssel és jóakarattal. Kivéve persze azokat, akik résen voltak, mert azok magukhoz ragadtak minden ragadhatót, míg a többiek eufóriában tervezgették az (akkor még nem tudták, hogy számukra nem létező) fényes jövőt. Emm tehát edzett volt. Nem zúgolódott túl sokat, élte az elveinek sziklaszilárd alapjaira helyezett életet, amely olyan mérnöki pontossággal kirajzolta életútját, hogy könnyű volt követni azt. Mellesleg, hogy ne legyen mesénk olyan költői és emelkedett, lekvárt főzött be nyáron, isteni süteményeket sütött a fiainak, akik egyre nehezebben értették meg anyjukat, ettől persze nem szerették őt kevésbé. Időnként kirándulni mentek a környező hegyekbe, ahol gyógyító hatású füveket szedtek, mert Emm természetesen ezeket is jól ismerte. Kevés szabadidejében segített a rászorulókon, hol testi, hol lelki nyavalyájukat enyhítette. Etette a vidék összes madarát, és ha tehette volna, befogadja a lakótelep valamennyi kóbor macskáját. Hogy is szoktak a mesék befejeződni? Hát persze, a rosszak elnyerik büntetésüket, a jók méltó jutalmukat. A rosszakat bízzuk a gondviselésre, majd az elintézi őket. És a jók? Nos, egy nap majd eljön a számadás ideje, és akkor Emm megdicsőül. Akkor, mikor már olyan öreg lesz, hogy a cenzort is szenzornak ejti, eljönnek érte az angyalok, és elviszik magukkal a mennyei Bélyeggyűjtő Központba, ahol naphosszat csemegézhet jobbnál jobb olvasmányokból, és egyenes adásban nézheti a tévében saját tervezésű bélyegei kiállításának megnyitóját. Itt a vége, fuss el véle. Esz Zsé Új Hevesi Napló 65