Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kemény László: Anonymus nyomdokain II.
olvasható szöveget. Ez a következőről ad felvilágosítást: Ez az a hely - halom ahol Árpád vezért népe ünnepelte, leveles színt építve. Ez azért érdemel figyelmet, mert joggal feltételezhetjük, hogy nevezett Kiss család a meglévő ezer éven át fennmaradt szájhagyomány alapján íratta a kereszt táblájára a szöveget, semmit sem tudva Anonymus létezéséről és munkásságáról. Ez esetben tehát a kőbevésett szájhagyomány és a megtalált anonymusi munka, akarva, nem akarva, de találkozik, kölcsönösen hitelesítve egymást. Mindent összefoglalva, leegyszerűsítve. A 22. fejezetben Árpád és népe kivonul Szerencsből, melynek ők a névadói, és a Sajó vize mellett ütnek tábort. A 31. fejezetben, melynek címe „Távozásuk Szerencsről”, újfent kivonul Szerencsből, de most már a Hejő vize mellett ütnek tábort, a Tiszától Ernődig. Egy helyről — nagy időbeli eltéréssel — csak úgy lehet kétszer kivonulni, ha közben oda egyszer visszatérnek. Miért tették vissza szállásukat? Amíg Bors hadával érkezik vissza a sikeres hódítás után, addig Tas és Szabolcs részéről csak jó hírrel hírvivő érkezik, seregtestek viszont nem, és ez elbizonytalanítja Árpádot és törzskarát. Árpádnál létfontosságú volt a meghódított területek megtartása, de úgy, hogy a hódító seregrészek vezérükkel együtt nagyobbrészt visszatérjenek. Ha nem így járt volna el, fönnállód volna annak a veszélye, hogy serege leapad, mire döntő összecsapásra került volna sor az itt lévő bolgár erőkkel. Olvastam már olyan történelmi eszmefuttatásról is, hogy a besenyő-bolgár támadás elsősorban a Don mentén és az Al-Duna mentén lévőket sújtotta. Mivel Etelköz mai hazánk területének a sokszorosa volt, így a nagyobbik részről a Kárpátok előteréből szinte érintetlenül vonultak be a Kárpát-medencébe. Rossz hasonlattal élek, a számunkra szomorú emlékezetű tatárjárásra utalva. Ha a történelmi térképre tekintünk, láthatjuk: Batu kán a főseregével követte Árpád főseregének útvonalát, a segédhadai pedig a Kárpátok szorosain törtek be. Márpedig őt keletről semmiféle veszély nem fenyegette. Az volt a célom, hogy Anonymus Szerencsre vonatkozó látszólagos ellentmondását feloldjam, megtépázott munkáját régi fényébe állítsam. Talán sikerült. Opusztaszer - ahol találkoztak és megejtették az ország szerét, számunkra nagy fontosságú emlékhely, emellett Szerencs is figyelmet érdemlő hely, ami Árpád mindezen sikereinek primátusi kiindulópontja volt. Amint az előző fejezetben említettem Anonymus közléséből: Ed és Edömén nagy földeket kaptak - népeik letelepítéséhez - Szerencs és a Takta környékén és a Mátraalján. Van-e erről valamilyen bizonyító oklevél Anonymus közlésén kívül? Sajnos, nincs. Valami azért mégis van, és ez nagyon szilárdan megül, ez pedig a több mint ezer év óta fennmaradó hasonló temetkezési szokás. Maga a szokás a Kaukázus vidékéről ered — az elhunytnak nagyobb kegyeleti szertartást adó, az emberi méltóságot jobban megtisztelő, ún. „padmalyos” temetkezési forma. Ennek lényege: a téglalap alakú sírgödör mélyén a keskenyebbik oldalba ásnak egy két méter hosszú boltozatos alagutat, amelybe behelyezik a koporsót, majd függőleges deszkalapokkal lezárják. így tehát elmondhatjuk az élőkkel ellentétben a holtak sietnek Anonymus segítségére. Ez a temetkezési szokás napjainkig megmaradt, egyidős a honfoglalással, úgy Szerencs és környékén, mint a Mátraalján. A két vidék legalább 100 km-re van egymástól. Akinek ez is kevés a bizonyító erejű hitelességgel, azzal aligha lehet mit kezdeni. 30 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
