Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Vörösmarty üzenete

„Lesz még egyszer ünnep a világon.”

Vidítóbb látomása a „Pétiké", az első, derűt sugárzó nagy gyermekvers, melyet Petőfi, Kaffka Margit és Szabó Lőrinc folytat „Lóci óriás lesz" c. versében, ő méltó módon csatlakozik Vörösmarty dönthetetlen minőségéhez. Vörösmarty és Szabó Lőrinc életműve több ponton is találkozik. Egyrészt abban, hogy Vörösmarty kétszáz évvel ezelőtt, 1800. december elsején született Pusztanyéken, s ennek felező idejében Szabó Lőrinc éppen száz esztendeje, 1900. március 31-én, Miskolcon látta meg a napvilágot. Kínzó töprengéseik is egymáshoz csatolják kétségekkel terhes eszményeiket. Két vers találkozását idézem: Vörösmarty 1846-ban írta:

„Hallgassatok, ne szóljon a dal,

Most a világ beszél,

S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél,

Könnyzápor, melyet bánat hajt,

Szél, melyet emberszív sóhajt.

Hiába minden: szellem, bűn, erény;

Nincsen remény!”

Szabó Lőrinc a „Különbéké"-hm hasonló mélységet pendít:

„Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok,

ha tudtam volna, hogy az élet milyen mocsok,

nem fütyörésznék most az uccán ilyen vígan:

valószínűleg felkötöttem volna magam.”

E keserűség 1933-ban szakadt föl Szabó Lőrinc szívéből, s bizony utána jött a mocsok, pokol igazán.

Most mégis, 2000-et írunk, konok, kései utódok, értük is, helyettük is bizalommal rebegjük, értelmes cselekedetekkel alapozzuk, éltetjük a földcsillagra áldást hozó reménységet.

Új Hevesi Napló

27