Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Petőfi a kanonokok között, Hogyan került Egerbe Vörösmarty csibukja?
A másik Nagyajtai Cserey Ignác volt 1848-49-es honvédezredes sírja, aki a pesti honvéd-menedékháznak volt főparancsnoka. Ezt a menedékházat az uralkodóknak méltóztatott kegyesen engedélyezni a kiegyezés után az elaggott negyvennyolcas honvédek számára. A sírvers így emlékezik: „Nagy volt mint honfi, nagy mint ember, s barát.” A harmadik sír felirata: „Itt nyugszik Timon Zsigmond 1848-49-i honvéd huszárőmagy és a magyar összes hadsereg főpénztámoka, Meghalt 1876. december 14-én életének 60. évében. Ehhez a sírhoz vezetnek a történet szálai, a történeté, mely arról szól, hogyan került Egerbe Vörösmarty Mihály csibukja. Atyja fölé temetve itt nyugszik Timon György is, aki élete századik esztendejében halt meg, s ide jár ki édesapjára emlékezni Timon Katalin, akit nemrégiben oly szeretettel búcsúztattak dolgozótársai, nyugalomba vonulása alkalmából. A csibukot Zsigmond kapta, ő adta át a történettel együtt Tihamémak, Tihamér pedig lányának, aki ma is őrzi mind a kettőt. Timon Tihamérra még emlékeznek néhányan. Tisztviselő volt a megyei irodában, s évtized óta éldegélt szerény nyugdíjából egy kis házban, szemközt a Hatvani temető kapujával. Lánya segítette és gyámolította. Az volt Katalin egyetlen vágya, hogy „megéltesse édesapjával a századik születésnapot, hogy lássa még egyszer öt, a hivatal régi, csendes, szorgalmas munkását, a polgárok megbecsülésének fényében. Gondolatait leste, a széltől is óvta. A sors azonban másképp intézkedett. Az aggastyán, aki mély gordonkahangján oly örömest mesélt a régmúltakról, egy délelőtt elszunnyadt kis szobájában, amely tele volt a lombfíírészmunkák csodálatos sokaságával, lámpaemyőtől a rejtélyes malomig és várkastélyig, aminek ajtaja gombnyomásra nyílt és kisétált belőle egy piciny likőröskészlet a látogatók szívének vidámítására, s az asztal közepén berakásos ládikó, abban rézhenger finom fogazattal, s a henger olykor eljátszotta a biedermeier kor elhamvadt tücsökzene-rugalmasságú dallamait. Elszunnyadt századik évében. Timon Tihamér még 1925 februárjában jegyezte fel a történetet. így: „Édesanyámtól tudom, hogy az 1830-as vagy 40-es években hazánk egyik legnagyobb költője, Vörösmarty Mihály vendége volt Pétervásárán néhai Keglevich Gyulának. A költő egy kis tajtékcsibukból dohányzott, s oly élvezettel, hogy a gróf, amint nézte, nagyon megkívánta a csibukozást, s azt mondta Vörösmartynak: Oly jóizűen szívja csibukját, hogy szinte kedvet kaptam rá. Ha volna egy kis csibukom, mindjárt meg is kezdeném a csibukozás mesterségét. Vörösmarty erre igaz magyar szívességgel odanyújtotta csibukját és azt mondá: Csibuk hiányában ne legyen fennakadás, fogadja el ajándékba, ezen megtanulhat csibukozni, nekem van még másik is. Boldogult édesatyám, ki 1848-49-ben honvédhuszár őrnagy volt, a pétervásári uradalomnak lett főszámvevője. Ekkor Keglevich gróf már nagy pipából szívta a dohányt. Édesatyám egy ízben megjegyezte, hogy ő is kedvet kapott a dohányzásra. Keglevich Gyula ekkor felállt, előkereste a kis csibukot és azt mondá: Itt van, Zsiga bácsi, egy kis csibuk, nekem Vörösmarty Mihály ajándékozta ezen tanultam meg csibukozni, én meg Zsiga bácsinak adom, próbálja meg maga is megtanulni a csibukozást, nagyon jó az. így lett a nagy költő kis pipája családunké." Érdekes a feljegyzés vége. Mint tudjuk, a korona inflációja 1925-ben tetőzött. Tihamér bácsi nyugdíja akkor a semmivel volt egyenlő. „Elgondolom - írja -, hátha a kis csibuk azért maradt meg nekem mind a mai napig, hogy mostani szomorú helyzetemen segítsen, hát elhatároztam, hogy ha bár fájó szívvel is, megválók tőle. De holmi rongyos pár százezer koronáért nem adom ám!” Eddig a történet. A megfakult feljegyzés egy gondosan bekötött öreg könyvben talált helyet. A könyv címe: Honvédtiszti koszom az 1848-49 évből. Egybefűzé Virányi Új Hevesi Napló 9
