Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: A Don-kanyar
Meg az Édesanyánk térdén Szebb és magyarabb az álom. Egyetlen Hazám! Én gyerek Vagyok és más nem is leszek. Az Úr lábánál heverek És arról zengem versemet, Hogy remélnek a magyarok! Az a Puszta ma is temet, temet, s igazságért nyúlnak ki holt kezek. A Folyó kanyarog, szíveken át, s minden cseppjében könny, vér, némaság. ... mentek, mentek az Örök Hómezőn, botló lábbal, csillagba ütközőn. Szél ölelte át őket, vad idő, - rongyos éhesnek gyilkos szerető. Ki küldte őket oda? Az a Bűn, mely ott zengett sátáni hegedűn, gőg-hatalom, fosztogató világ, - most is hallod ijesztő dallamát. Minden Emlékmű részekre törött: oly más-lelkü hajcsár és üldözött, még akkor is, ha a végsorsuk egy, s varjúhad száll látszat-béke felett! Ha igazság nem kell, - hallgassatok! Az a Folyó szívekben kanyarog. Beszennyezik reklám-zászlós imák, - elég lehajtott fej és némaság. 1943 6 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
