Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Versek Terra Australisból

Őzerzőínk Apor Elemér [Dr. Kapor Elemér (1907-2000)] Egerben élt költő, Dr. Farkas Andrással együtt az Egri Újság, majd az Eger c. lap szerkesztője. Kálnoky László barátja, mestere. Bár Eger városa díszpolgárává avatta, szinte soha nem kapott méltó elismerést. Bakacsi Ernő Egerben élő nyugdíjas agrármérnök.Indák c. kötetét maga adta ki. Balogh Ferenc Egerben tanuló diák, az EKTF tanulója. Cseh Károly (1952. december 6. Borsodgeszt) Mezőkövesden élő költő, műfordító, a Kelet antológia szerkesztője, számos verseskötet szerzője. Cserniczky Dénes 1927. október 5-én született Egerben, ahol a Ciszterci Gimnáziumban végezte az alsó négy osztályt. A Zeneművészeti Főiskolán, egyházzenei szakon kezdi tanulmányait. Tanárai Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Harmat Artúr, Wemer Alajos, Vásárhelyi Zoltán. Könnyüzenészként zenekarokban játszik, turnékon vesz részt. Korábban a Heves Megyei Népújságban és a Fülesben is publikált. Dobog Béla (1954-) Szendrőben élő költő. Korábban a Miskolci Rádió szerkesztő-riportere volt. Az EKTF-en végzett magya-történelem szakon 1977-ben. Néhány évig Kanadában élt, több magyar antológia közölte verseit. Dr. Farkas András (1919-1997) Egerben és Budapesten élt ügyvéd, író, újságíró, a Hevesi Napló volt felelős szerkesztője, alapítója. Bár élete utolsó éveiben mind a város, mind a megye megvont lapjától mindennemű támogatást, 1997-ben posztumusz Pro Cultura Agriae kitüntetésben részesítették. Dr. Erdélyi Erzsébet Magyar-latin szakos tanár, nyelvész, főiskolai tanár az ELTE TFK-n és a nagykőrösi Református Tanítóképzőben. Fecske Csaba Miskolcon élő költő, a Kelet Alkotókor jeles képviselője. Rendszeresen publikál különböző folyóiratokban, napi- és hetilapokban. Fridél Lajos Rajztanár. Egerben él és tanít. A főiskolán Blaskó János festőművész volt a mestere. Az ország különböző városaiban, valamint külföldön 28 önálló kiállítása volt. Szenvedélyesen vadászik. Élményeit leírja, megrajzolja. Ezek válogatása a „Bükkaljai ösvényeken” c., kiadásra váró vadászati témájú könyve. Haraszti Márta AZ ELTE TKF magyar szakos hallgatója. Hóbor Anita Az ELTE EKTF végzős magyar szakos hallgatója. Jámbor Ildikó Egerben élő újságíró, népművelő, tanár. 1979-ben végzett a debreceni KLTE-n. három évig dolgozott az egri Művelődési Központban, majd középiskolai tanárként. A megyei napilapnál újságíróként, kulturális rovatszerkesztőként dolgozott 1985- 1998-ig. Elindítója és négy évig felelős szerkesztője volt az Egyházi Építészet című folyóiratnak. Jelenleg az MMK Eger városi csoportvezetője, az Egri Riport munkatársa. Káló Béla (1954, Dormánd) 1977-ig Egerben élt, egy ideig főállású újságíró. Magyar-történelem szakos tanár, Szuhogyon él. Lelkes Miklós (1938, Budapest) Meseíró, költő, egyetemi oktató, az 1960-70-es években az irodalmi Alap tagja. írásai az elmúlt évtizedekben számos napi- és hetilapban, folyóiratban és több mint 20 antológiában megjelentek. A Heves Megyei Népújságban is publikált verseket. Dr. Losonci Miklós Szentendrén élő irodalomtörténész, esztéta, a Miskolci Magánegyetem esztétika tanszékének vezetője. Murawski Magdolna (1950. december 25.) Egerben élő tanár, író, műfordító, az egri Hittudományi Főiskola tanára. Szegeden a JATE Bölcsészettudományi karán végez 1977-ben magyar-olasz szakon. Posztgraduális képzés Bécsben, majd Kanadában él. 1982-ben visszatér Egerbe. 1989 óta szellemi szabadfoglalkozású. 1993 óta a Hevesi Napló munkatársa. Dr. Nobel Iván Szerkesztő, irodalomtörténész, Dr. Erdélyi Erzsébet szerzőtársa a határainkon túl élő magyar írókkal készített 8 interjúkötetben. Dr. Renn Oszkár Egerben élő nyugdíjas gépészmérnök, közgazdász, több helyi társaság és egyesület tagja, közismert közéleti személyiség. A Hevesi Napló 1996 óta közli írásait. Dr. Szecskó Károly Egerben élő történész, levéltáros, az egri érsekség történetének kutatója. T. Ágoston László Budapesten élő író, történész, a történelmi Lenkey-család leszármazottja Új Hevesi Napló 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom