Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A zseni
T. Ágoston László A zseni Azt mondják a rossz nyelvek, hogy korunkban már nincsenek polihisztorok. Sokan vissza is sirják a sötét középkort, amikor még Michelangelók, meg Danték születtek. 'Bezzeg ma... Ma legföljebb egy-egy szakbarbár látja meg a környezetszennyezett napvilágot. És a nevek, a nevek! Ha még lenne is benne valamiféle szikrája a zseninek, hát Jehet valaki ilyen névvel polihisztor, mint mondjuk Kovács vagy Lakatos? Igenis, lehet. A polihisztória legújabb kutatásai szerint lehet. Elsőként a század első felében említenek a feljegyzések egy Lakatos nevű gyermeket, aki fél éves korában édesanyjától, akit feltehetően Lakatosnénak hívtak, ajándékba kapott egy csörgőt. Az anya muzikális lévén, esténként hárfahangversennyel szórakoztatta gyermekét. A kisded néhány estén át csak hallgatott, aztán egy szép éjszakán intett az ő jó édesanyjának, hogy állítsa oda a hárfát keményfából készült fekvőhelye mellé, majd hevenyészett pólyájából előkotort egy vaskos kottacsomót. Kiterítette maga elé, s fújni kezdte a húrokat, akár a szél. Csodálatos hangzású fújását csörgőszóval kísérte. Az anya ettől mély ámulatba esett, majd álomkór lepte meg pilláit. Látva ezt a gyermek, kibontotta pólyája kötőszalagjait, s le sem vetvén guminadrágját - akkor még nem volt divat a pempörs -, a szomszédos erkély alá surrant, s mélabús andalúziai dalokkal puhítgatta a szépnek mondott Kovácsné szívét. Alig telt el háromnegyed év, s Kovácsék előre nem tervezett gyermekáldásban részesültek. Arról nem szól a fáma, hogy közben Lakatos és Kovács úr a napi sajtó kacsáit kergette-é, avagy az egyik közeli kisvendéglőben szivaroztak. Sajnos a csodálatos szerenádról sem készült lemezfelvétel. Cédé meg még nem is volt, pedig mennyivel jobban hangzik... Más forrásokból értesültünk egy irodalmi zseniről, egy igazi csodagyerekről. Történt volt egyszer, hogy édesatyjával meglátogatta annak író barátját egy Lakatos nevű hároméves gyermek. Beszélgetés közben megemlítette a jeles férfiú, hogy most éppen egy történelmi nagyregényen dolgozik. Az ókori Rómában és Attila hun birodalmában játszódik a cselekmény, de a tizedik oldalnál megakadt, mert nem ismeri a kort. „O”- mondta erre a gyermek, s nyílt tekintetét atyjára vetvén papírt és írószert kért, hogy elfoglalhassa magát, míg a felnőttek megbeszélik érdektelen, gyerekes gondjaikat. Mire felfigyeltek rá, 3256 oldalt telerajzolt a gyermek, s bejelentette, hogy nagyregényt írt Rómáról és Attila hun birodalmáról. Hogy hun csinálta meg ennyi idő alatt?... De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy csupán azért írta képregénynek, mert még nem ismerte a betűket. A történettudomány azóta is alapvető forrásmunkának tekinti ezt a Hogyishívják című könyvet, az irodalomtörténészek pedig esküsznek rá, hogy irodalmi értéke vetekszik a Bibliáéval. Feljegyezték még, hogy miután a gyermek iskolába került, s megtanulta a betűvetést, két szót írt csupán egy ház falára: „hűje Kovács!” Az Est Lapok egyik decemberi száma szenzációként számol be a tehetségtelen festők ligeti kiállításáról. Ennek egyik érdekessége volt, hogy egyes szemétre való alkotások ott, a helyszinen készültek. A lap munkatársa is éppen arra settenkedett, amikor egy Lakatos nevű, pelyhedző állú ifjonc kivette az ecsetet és a palettát a legtehetségtelenebb antitalentum kezéből, s annak harsány tiltakozása ellenére lemeszelte az egészet, és csak úgy kedvtelésből elkezdte pingálni a teremőrt. Mire megérkeztek a rendőrök, hogy eltávolitsák a betolakodót, éppen elkészült a portré. Ki is akarták dobni, de véletlenül éppen arra sétált a Louvre igazgatója, s egymilliárd dollárért megvette a képet. Új Hevesi Napló 33
