Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Z. Szalai Sándor: Fehér Anna
Z. Szaki Sándor A pihentetőnek félt vígjáték, az Annuska után Gárdonyi Géza folytatta A borral elkezdett, a népdráma megteremtéséért indított küzdelmét. Egy feledésből kiemelt népballadánkhoz nyúlt. A belőle készült dráma 1905 elején született, s ez év november 24- én került színre a budapesti Király Színházban. Maga az ötlet néhány évvel korábbi. A századfordulón a folkloristák és népzenekutatók - Seprődi János, Vikár Béla és mások - behatóan foglalkoztak a népballadákkal. Lehetőség szerint le is jegyezték dallamukat. Vikár Béla 1899-ben ismertette kutatási eredményeit, Nagy János 1901-ben az Etnographiában adta közzé a Fejér László című ballada Heves vármegyei (besenyőtelki és felsőtárkányi) variánsait. A drámaírónak kapóra jött a „víg Egerben” tömlöcbe vetett betyár alakja, mert - miként Feszty Árpádné is megemlíti emlékirataiban - „a magyar balladák és misztériumok feldolgozásával akart valami óriásit alkotni.” Már egri tanulóéveiben - mint tanítóképzős diák - nagy érdeklődést tanúsított a népdalok, népszokások iránt, és később, az élő néphagyományok felkarolásával a huszadik századi irodalmi és művészi törekvések egyik fő ösztönzője lett. Nem gondolta még, hogy választott hőse milyen gondot okoz majd számára. A „Fejír László lovat lopott” kezdetű, klasszikus népballadánk egy 1547-ből való olasz elbeszélés nyomán keletkezett, s az alsó néposztályok sorsát kifejező költeménnyé magyarosodon A lényeges változások A töröktől hazaszökött lány című balladában tűnnek fel (a lány szüzességét áldozza bátyja életének megmentéséért), a Halálra ítélt húga címűben pedig azzal bővül a történet, hogy bátyja kivégzése miatt a lány elátkozza a bírót. E népköltések hazai gyökérzetét, illetve a magyar állapotokra alkalmazott igazságát — Perényi József megállapítása szerint — azzal igyekeztek kétségbe vonni, hogy Puccini feldolgozásával rokonították, s a Tosca-analógiát gyakran emlegették. Egyikük Fehér Annát falusi Toscának becézte, hiszen - úgymond - Puccini remekében is az asszony szerelméért ígéri Scarpia a Cavaradossi szabadságának visszaadását, és a népszerű opera hősnője — becsapottságára rádöbbenve — hasonlóképpen végez a csalárd rendőrfőnökkel, mint Anna a szolgabíróval. A kortársi színibírálók közül a Gárdonyi-mű szövegének költői szépségét dicsérte Színi Gyula, mások a nyelvi kifejezések ámulatba ejtő frissességét méltányolták, de a „betyártörténet” (az író nevezte így, szerényen, drámája műfaját) nem tetszett - leszámítva a Budapesti Hírlap, az Új Idők és a Magyar Nemzet rajongását. Kabos Ede a zavar és borzadás hangján szólt róla. Jákó János a Politikai Hetiszemle december 3-i számában azt fejtegette, hogy már a téma nem illett Gárdonyi egyéniségéhez. Ezen úgy felháborodott az író, hogy másik új darabja, a Zéta közeli bemutatójáról ki akarta záratni az újságírókat. Aligha volt szerencsés a Fehér Annát Kacsóh Pongrác, Jacobi és Huszka Jenő műveinek szomszédságában, a Rákosi Szidi és Beöthy László vezette Király Színházban előadatni. Jelentőségét, értékeit csak később ismerték fel. A Magyar Színpad azonban túl harsány és sematikus ajánlással tűzte műsorra 1919-ben - „a romantika, a szerelem és gyűlölet változó érzés-megnyilvánulásaiban” a „szolgabírói pöffeszkedés, léha úrhatnámság és a magyar megyei közigazgatás ostorozását” vélve. Filmre vitelével is foglalkoztak ekkor. A cselekmény kiindulópontja az, hogy Fehér László szeretné befejezni a húga kiházasítását. A két felnőtt árva önállósulási szándéka, különválása s a kis vagyon elosztása természetes és magától értetődő esemény. Elkészült Anna stafírungja, de egy arany és két 36 IX. évfolyam 12. szám - 1999 december
