Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: A leszámolás

rélték, hogy a különben mindenki által tudott titok még kevésbé legyen bizonyítható, s így összeolvasva egy német bosszúmondatot tettek ki: Pannónia (Poeltenberg) Vergiss (Vécsey) Deine (Damjanich, Dessewffy) Toten (Török) Nie (Nagysándor) Als (Aulich) Kläger (Kiss, Knezié) Leben (Lahner, Lázár, Leiningen) Sie (Schweidel). A mondat magyarul: Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók, tovább élnek ők! Ne feledjük, hogy a szöveg német, tehát nemcsak a magyarral tudókhoz szól, hanem az „ összbirodalomban ” érvényes és érthető.

Az 1850-es évek elejétől forogtak közkézen nyomtatot vagy kéziratos változatokban az aradi gyásznapot megéneklő versek. Ilyen volt Lévay József verse Az aradi vértanúk nótája. Hasonlóképpen országszerte ismerték Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk c. versét:

Szabadságharcunk letűnt napvilága,

Te vakító nap a század delén,

Nem pazaroltad sugarad hiába,

Bár vak sötétbe halt az égi fény,

Eszméiden nem győzött az enyészet,

Örökbe hagytad halhatatlan részed,

Fényeddel fényt hint késő századokra A tizenhárom vértanú alakja.

S ők élni fognak, élni mindörökkön,

Szent lesz, örökké szent a sírgödör,

Amíg az eszmény ki nem hal e földön,

Míg magyar szellem még magasba tör,

Az igét, melyért éltet áldozának,

Szívébe írták az egész hazának,

Utódtól fogja hü utód tanulni:

Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.

A rajongás kora következett az 1849-es szabadságharc után - írja 1923-ban a Pető- fi-centenárium alkalmából Krúdy Gyula - a nők ünnepelt nemzeti hősökbe fizikailag is be- leszerelmesedtek. Az imádságos könyvek amuletteket rejtegettek, zászlófoszlányokat, vité- zségi szalagokat, a világosi mezőről való faleveleket, kufsteini és olmützi kézimunkákat, amelyeket a raboskodó magyarok készítettek a fogság végtelennek tűnő óráiban. Árulták Garibaldi vérét (üveglapok között) őrizgettek kötéldarabkákat, lapos ólomgolyókat az aradi vesztőhelyről. Ez a közhangulat, a nemzeti ügy, a hazafias morál képviselőinek tekintett írók kultikus tiszteletét is megalapozta. Ez ügyben az írók is sokat tettek.

Szilágyi Sándor 1850-ben, március 9. és december 31-e között négy különböző címen 22 füzetet adott ki (havonta kettőt) a magyar irodalom és közvetve a levert szabadságharc ügye mellett. Mire a cenzúra felfigyelt rá, már hat száma jelent meg. Szilágyi a konzervatív apja érdemeit, s nevét használta fel (Szilágyi Ferenc a konzervatív apja érdemeit, s nevét használta fel (Szilágyi Ferenc a konzervatív nyelvű kormánylapot szerkesztette), hogy még új címeken lapengedélyeket kapjon. Mire a cenzúra észbekapott, már olyan versek jelentek meg a hasábjain, mint Tompa Mihály: A gólyához, Arany János: Letészem a lantot, Gyulai Pál: Hadnagy uram, azután Jókai-novellák, Petőfí-szövegek és mások.

Új Hevesi Napló

49