Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Lőkös István: Terpszikhoré kegyeltje

ez volt az a kezdet, az indulás, amely nagy hatással volt egész pályámra [...]. Úgynevezett modem bibliai témáim a templomból és a hitből nőttek ki. Mint említettem, éveken keresztül ministráns voltam. Mindez különös hatással volt rám. Az apácák, a papok, a katekizmus világa számomra különleges világ volt: rejtelmekkel teli bámulatos, misztikus világ. Amellett, hogy latin szövegeket kellett tanulnom, maga a templom számomra sok-sok ismeretlen titkot rejtett. Különösképpen a garai templom, amely három hajójával és barokk stílusával a környék legnagyobb templomának számított. Festményei, csillárjai, a viaszgyertyák lángocskái, az orgona csodás hangja és a hívők közös éneklése felejthetetlen hangulatot árasztottak. Számomra a liturgia, akár a későbbi budapesti színházi és operaelőadások, valóságos dramaturgiai történést jelentettek. A bunyevác dallam- és táncvilág szépségeit a vallásos zene dallamai gazdagították. Nagyon sajátos kultúra volt ez. Lelki szemeim előtt még ma is látom a monumentális Jézus és Mária alakját, a szentek és angyalok képeit a hatalmas templomban, s mintha az orgona hangjai is felcsendülnének. Apró gyermekként veszek el ebben az ünnepélyes és fenséges templomban, ahol valamilyen különleges nyelven zajlik a liturgia, én pedig csöppnyi ministránsként »eljátszom« a rám szabott szerepet. ”

Kricskovics Antal — Antun Krickovic aztán eljátszotta az isteni akaratból szintén reá szabott, világsikert hozó szerepet is. Táncosként, koreográfusként és emberként egyaránt. A Fáklya, a Budapest, a Délszláv Táncegyüttes tagja, vezetője, vagy éppen koreográfusaként csakúgy, mint népdal- és néptánc-gyűjtőként. S ha e sikeres művészpálya további eredőit kutatjuk, a gyermekkor élményvilága s a példaadó szakmai tudás mellett a génjeiben őseitől átörökített adottságáról sem feledkezhetünk meg, arról nevezetesen, amit Kővágó Zsuzsa fogalmazott meg frappáns tömörséggel: „atavisztikus erővel él benne a mediterrán népek tér-, idő- és formaérzéke.” S milyen különös, ám egyben jellemző is: amikor szerencsecsillaga 1957-ben Zágrábba vezérelte, s ott „átviharzott minden ismertebb zágrábi táncegyüttesen, kezdve az amatőröktől egészen a Ladoig”, temperamentumával, személyisége varázsával, „tartásának és táncának mágikus vonzásával” robbanásszerűen a pályatársak és a közönség kedvence lett, akit egyszerre mindenki Pistának becézett, s ez a szeretetteljes gesztus mindmáig érvényben van.” A zágrábi folklór körökben a mai napig így ismerik őt” - írja Stjepan Sremac, a neves néprajztudós és néptánckutató, a világhírű Lado Együttes igazgatója.

Kricskovics Antal bibliai tárgyú kompozícióinak egyikét, a Juditot, 1998-ban mutatták be a Pesti Vigadóban, a minap pedig az Állami Operaházban - nyilvánvalóan a művész hetvenedik születésnapját is ünnepelve. A Judit könyve textusának már Szent Jeromos által is kiemelt fabula jellege egy névtelen óangol eposzköltőtől az olasz Lucrezia Tomabuonin (Lorenzo de Medici édesanyja volt) s a magyar Tinódi Sebestyénen és Sztárai Mihályon át a cseh Mikulás Kondácitig és a német Hans Sachsig költők és drámaírók sorát késztette a történet feldolgozására, s kedvelt téma volt a reneszánsz és barokk festészet nagyjainak (Botticelli, Michelangelo, Raffaello, Tiziano, Rubens, stb.) művészetében is. A horvát irodalom első korszakos műve is egy Judit-feldolgozás lett: Spalato/Split szülötte, a kiváló tudós teológus és költő Marko Marulic (humanista nevén Marcus Mauritius Spalatensis) írta meg a városát, Betuliát az ellenségtől hősiesen megvédő, szentéletü özvegy történetét, „horvát versekbe szedve”, eposzi formában - a műfaj dolgában megelőzve Ariostót és Tassót is. Mindez közel ötszáz éve: 1501-ben történt, április 22-én, amely nap mára a horvát irodalom napja: az egyetemes litteratura croatica ünnepe lett. A mű pedig, „Spalatoi Marko Marulic könyve, amely a szent életű özvegyről, Juditról szóló történetet tartalmazza horvát versekbe szedve: hogyan öli meg Holofernészt, a hadvezért, annak seregétől körülvéve, és szabadítja meg az izraeli népet a nagy pusztulástól", minden horvátoknak máig szóló üzenetet egy régi, de Splitben és környékén s a burgenlandi (gradistyei) tájak horvátjainak ajkán ma is élő archaikus nyelven.

E sorok írója - vállalva a vakmerő nyelvi kaland veszélyeit - magyarra fordította az eposzt - ekképpen akarván adózni Marulié emlékének születése közelgő ötszázötvenedik (2000. augusztus 18.) és az eposz megírásának ötszázadik (2001. április 22.) évfordulója előtt. S lám, minő véletlen: a fordítás budapesti promóciója csaknem egybeesett Kricskovics Antal táncjátékának, a Juditnak operaházi előadásával s a születése hetvenedik évfordulójára kiadott gyönyörű album, A Csend relációi - relacije Tisine megjelenésével. Kitüntető dedikációját hogyan is viszonozhatnám méltóbban, mint e születésnapi köszöntőnek szánt vázlat közreadásával. Első garai illetőségű barátom, Kricskovics földije: Engert Jakab, sajnos, már rég nincs közöttünk - évekkel ezelőtt autó gázolta halálra -, pedig de boldogan mutatnám meg neki e pompás albumot, melyet Lukács István 34

IX. évfolyam 12. szám - 1999 december