Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Hajótöröttek
voltak, melyek a nép és az egyelőre még uralmon levő politikusok (szivem szerint itt most párttagokat írtam volna) között folytak. Vagyis a változásokból mindig épp annyit „engedélyeztek”, amennyit feltétlenül szükséges volt. Ha a közvélemény nem támogatta volna az újonnan alakuló pártokat, civil szervezeteket, az „egypártrendszer” hívei soha nem bocsátkoztak volna politikai alkuba, hanem egyszerűen eliminálták volna őket, mint bármely más kommunista elődjük (Rákosi, Kádár, Sztálin és Lenin) is tette volna. Ha a közhangulat nem lett volna a menekülni szándékozó NDK-sok pártján, az MSZMP vezető funkcionáriusai sem merészeltek volna szembehelyezkedni testvérpártjaik „vonalas” nézeteivel, azaz lövettek volna. Utólag könnyű kisajátítani az érdemeket, a történelmet meghamisítani viszont nem lehet, mert az emberek egyszerűen nem hiszik el. Különösen azoknak nem hiszünk, akik életünk során rendszeresen becsaptak bennünket, még különösebben azoknak nem, akik kizárólagosan e téren tettek szert profizmusra. A rendszerváltás hajótöröttekké tett bennünket, átlagpolgárokat. Miközben mi egy újabb reformkor örömét éltük át, a hajótörésben felülkerekedni és túlélni akarók kisajátították maguknak a mentőcsónakokat, és vadul evezni kezdtek. Pártvagyonból lön pártadósság, a pártadósságot egy váratlannak és igazán „reformpolitikai” húzásnak tűnő bűvészmutatvánnyal államadóssággá mosta az önmagát újnak és haladónak kikiáltó neokommunista párt, az MSZP. Megszűnt az MSZMP, tehát megszűnt a pártadósság, a számlát azóta is fizetjük mi, adófizető polgárok, akik bár nem ajánlottuk fel életünket és vérünket a legújabb kori Mária Teréziának, mégis „csupán” ennyit követelnek rajtunk. A „mentőcsónakokban” utazott, úszott tova az állami vagyon, immár államadósság álnéven, a valóságban azonban vadonatúj kft-k, pjt-k és bt-k, gmk-k formájában. Megszületett a mai újgazdag réteg, miközben mi tudomást sem szereztünk róla. Szép csendben, sunyin kijátszottak bennünket, mai történelmünk valódi irányvonala igy alakult ki, lopva (szó szerint), titokban, a színfalak mögött. Részigazság csupán, hogy kedvezőtlen külföldi kölcsönöket vettünk fel és emiatt adósodtunk el. A teljes igazságot viszont csak akkor ismerhetjük meg, ha szembesülünk a „háttérlopkodás” tényével, a mutyizással, a korrupció túlélésével, a közvélemény folyamatos kijátszásával, valamint azzal a történelmi torzszülött politikai rend-igénnyel, mely egyidejűleg óhajtja ötvözni a rabszolgatartó társadalom elemeit a feudalizmussal, az őskapitalizmussal valamint a kommunizmussal, ugyanakkor utópista szocialistának, máskor reálpolitikusnak hiszi magát. Bajaink gyökere legfőképpen abban rejlik, hogy nem merjük néven nevezni dolgainkat. Nem szólítjuk meg név szerint a sikkasztókat, a politikai kalandorokat, a maffiózókat, az önmagukat ügyesnek vagy ügyeskedőnek tartókat. Holott tudjuk jól, hogy aki lop, annak tolvaj a neve, aki csal, annak csaló a neve, aki sikkaszt, annak sikkasztó, szélhámos, közönséges bűnöző a neve, aki pedig emberek életét veszi semmibe és veti oda önkényuralmi rendszereknek, annak gyilkos, sőt tömeggyilkos a neve. A mi tömeggyilkosaink pedig pártvezérekként, közéleti szereplőkként szemérmetlen cinizmussal éltek túl minden történelmi vihart, és ezért alakulhatott ki az a torz társadalmi rend, mely az erkölcsöt múltbeli őskövületnek, divatjamúlt kacatnak tekinti, s jobb híján kialakította a maga pénzközpontú, pénz-alapú erkölcspótlékát, mely a fogyasztói társadalom majmolásából „fejlődött ki”. Hajótöröttek vagyunk mindnyájan, akik megszenvedtük és túléltük a kommunizmus lélekpusztító korszakát. Veszteségünk nemcsak anyagi jólétünk megszűnésében mutatható ki, hanem lelki kisemmizettségünkben is. Kárpótlást pedig csak akkor nyerhetünk, ha mi magunk vesszük kézbe dolgaink rendezését. Új Hevesi Napló 67
