Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Mózsa Szabolcs: A magyar egészségügy mint nemzeti sorskérdés Németh László gondolkodásában
len változása. Az emberek önkizsákmányolása, túlfogyasztása és következményes önsorvasztása ugyancsak megtette a magáét, hogy a hazai rossz egészségügyi helyzet kialakulhatott. A saját személyes felelősségünkről sem szabad hallgatnunk! Az egészségügyben Horváth Barna telitalálat gondolata vált igazzá: a rossz-minőség ellenforradalma alakult ki a „Minőségforradalma” helyett. Sorskérdéseinket illetően is a közömbösség lett úrrá a hamis nézetekkel, vagy féligazságokkal félrevezetett társadalomban. Ezekben az évtizedekben vált a magyar egészségügy alulfízetetté, s az eredmény nem is maradt el. Mintha az lenne a cél, hogy egészségügyünkben is bennszülöttekké váljunk. Gyűlésekkel, félresikerült, nem átgondolt pénznélküli reformokkal a kérdés nem oldható meg. Vegyük azt is észre: az elmúlt évtizedek okozta kár a fejekben és szívekben nagyobb, mint a zsebekben! Az 1972-ben megalkotott egészségügyi törvény előrelépés volt ugyan, de középpontjában nem a beteg ember, hanem a társadalom volt. Ennek az egészségügyét védte. Az 1977. évi egészségügyi törvény középpontja már a beteg jogainak védelme lett. Az orvosi tudás és a beteg döntési jogosítványa közt a bizalomra épített polgári jogviszony teremt biztonságos egyensúlyt. A hazai egészségügy jelenlegi szakasza az EU-csatlakozás és a globalizáció árnyékában zajlik. Kialakult az egészségpiac, az egészség-gazdaság, az egészség - áru lett. A nemzet egészségügye közben nem lett jobb, sőt! (A sorozottak 30%-a a fegyveres szolgálatra alkalmatlan, alkohol, drog, alacsony születésszám, magasabb halálozási arány, daganatos betegségek, dohányzás, a környezeti okokra visszavezethető allergiák, stb.). A tények ismeretében a magyar egészségügy is stratégiai ágazat, sorskérdés, a legfontosabb nemzeti programjaink egyike. Az egészségmegőrzés, az életminőség javítása kikerülhetetlen feladatunk, mert beteg emberekkel, beteg társadalommal és környezettel nincs - nem lehet - nemzeti fejlődés. A megoldás kulcsa a tudás, az oktatás és nevelés. Németh László szerint is. Fontos továbbá a gyermekközpontú egészségügy, mert ez polgárt nevel. Az intézményközpontú ezzel szemben - alattvalót, rabszolgát, munkaerőárut. Kanyar József írta 1997-ben: a látáshiányos szürkeség, a 3, 5 millió létminimum alatt élő magyar, a tragikus népfogyás, az erkölcsi hanyatlás, a népesség egészségügyi ellátásának elégtelensége, a piackultúra megjelenése parancsoló feladattá teszi, hogy „iskolát és kultúrát kell ma építeni, mivel a nemzet életében értékválság van. ” A Németh- életmű is ezt tanácsolja, és orvosként szintén egyetérthetünk e gondolattal. Ha a magyar egészségügy fejlődését áttekintjük, igazat kell adnunk Karasszon Dénes jeles orvostörténészünknek: A nemzet fennmaradását, szaporaságát, harckészségét 1100 éven át a mindenkori orvosai és egészségügyi ellátottsága biztosította. Az egészségügy színvonala, tehát sikeressége a nemzeti jólét és hatalom állapotával szorosan összefüggő jelenség. Hazánk egészségügye tehát nem lehet üzlet és gazdagság, hanem népjólét feladatköre. Ez utóbbi fejlesztése a nemzet felemelkedését, megnyirbálása annak elnyomását vonja maga után. „Világos beszéd! Csak legyen rá kompetens fül! De mit mondanak Németh László írásai az egészségügyről mint sorskérdésről? Miről vallanak ezek, mit üzennek a mának? Néhány fontosabb ezek közül: * A nemzeti egészségügy négy területen fejleszthető: a családban, az iskolában (oktatás, nevelés), komplex gyógyító-megelőző tanácsadó hálózatokban és a nemzetbarát tömegkommunikáció segítségével. * Nemzeti kormány, gyermekbarát egészségügyi politika, felelős felnőtt lakosság (nem tömeg!), okosan megválasztott, népben, nemzetben, hazában és családban gondolkodó képviselők szükségesek. A magyar egészségügyért viselt felelősség közös. A politikai módosulást követő szabadság ára az át nem ruházható felelősség lehet. 40 IX. évfolyam 11. szám - 1999. november
