Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Látogatás Koltón
Nagy rokonság fűzi egybe Petőfit és József Attilát is a lelkűiét egyetemes megnyugvásában, függetlenül attól, hogy az időpont 1847-ről 1923-ra vált, a Szamos Helyett a Maros a folyó-főszereplő, s a szerelem izzó érzelme általános lelkiállapottá szélesedik, a rezdülés és az örökérvényűség minősége azonos-hasonló hullámhosszú. Az a fölemelően különleges, hogy az elmúlás katartikus fájdalma valahogy mégis a teremtett szépség bölcsességét összegző határtalanságában föloldódik. Nemcsak Petőfi remekművében, hanem Szabó Lőrinc „A huszonhatodik év "ciklusában is. Szabó Lőrinc mindenben különbözik Petőfitől, de az elcsitulásban, a kín méltóságában fölemelkedik a „ Szeptember végén ” belső békéjéhez: „Ha véletlen itt jártok valaha, Szellőfriss lányok, sugárszemű nők, s megálltok egy percre e sír előtt, nem tudom lesz-e még dísze, s hogy a fejfánál áll-e a két rózsafa: virágok, lepkék és kis zümmögök társaságára kellett bíznom őt, a kedvest: ez a végső otthona. Ki volt? Mindegy már. Gondoljatok arra, aki legforróbb örömötök adja, s akkor megrezzen ajkatokban ajka. Érte sze'rettem az életemet. Olyan volt, mint a legszebb közietek. De nincs segítség. S nem lesz! Menjetek. ” Petőfi remekműve olyan iránytű, mely bizton vezet a magyar szerelmi költészet legmagasabb csúcsaihoz. Balassi Bálint Júliájának reneszánsz mosolyához, Csokonai Lillájához, aki a költőre „ezer virággal szórta a tavaszt” Ez történt Petőfivel is, a kohói környezet minden virága, bokra az ő asszonyát árasztotta felé, kettejük közös csöndje Vörösmarty megtalált igazságát is sugározza: „Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;” Petőfi is megelégedett az ő Júlia ember-rózsájával, aki Adynál már vesztette a személyiségjegyet - a nő általános „beteg rózsa” lett, akihez, akikhez Ady vonzódott. Petőfi „Szeptember végén ”-t sugárzó Szendrey Júliája az a magas mérték, melyhez sok lírai alkotás igazodik. Tóth Árpád „Esti sugárkoszorú ”-ja a helyszínnel. Ugyanis ez a vers Isaszegen íródott, a domb és a liget karéjában. Ugyanaz a kettősség, mint Petőfi tájánál, csak a tér itt szűkebb, intenzívebb, de a belső hév itt is izzik végtelen finomsággal. Az „örökre szeret” és a „mennyire szeretlek” azonos erősségű élmény, fölkiáltás, melyet csöndre hangszerelt, hitelesített Petőfi és Tóth Árpád is. József Attila írta édesanyjáról, hogy „Lágy őszi tájból és sok kedves nőből próbállak összeállítani téged:" Petőfi Júliáját szintén a tájból rakosgatta széttéphetetlen egységgé, a kohói völgyből és a máramarosi hegyekből. E romolhatatlan érték Juhász Gyulánál is folytatódik, aki az ő Annáját „szőke mezők” sárga kalászaiból lendíti költészetté. A kohói szerelem emberségüket is fokozta Kohón. Lelkileg is fogant gyermekük, Zoltánka, amikor keresztszülei lettek Sebestyén Katalinnak a mézeshetek alatt. Mélyen emÚj Hevesi Napló 37
